Száz munkanélkülire négy-öt állás jut Nógrádban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA harmadik legrosszabb foglalkoztatási mutatóval rendelkező Nógrád megyében száz nyilvántartott munkanélkülire mindössze négy-öt álláshely jutott áprilisban - derül ki az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ legutóbbi elemzéséből.
Nógrád megyében április végén 15.815 nyilvántartott álláskereső volt, 748 fővel kevesebb, mint márciusban, de 1.681 fővel több, mint fél évvel korábban. A 17,9 százalékos munkanélküliségi rátával a megye továbbra is a harmadik legrosszabb helyen áll az országos rangsorban.
Kiemelkedő a szécsényi kistérség 25 százalékos mutatója, de 21-21 százalékos a ráta Salgótarján és Bátonyterenye körzetében is.
Áprilisban 2.021 álláskereső regisztrációja szűnt meg, így 741 fővel többen kerültek ki a rendszerből, mint márciusban. A kilépőknek csak 51 százaléka helyezkedett el, a többiek költözés, képzés, illetve az együttműködés hiánya miatt kerültek ki a regisztrációból.
A hónap végén 698 szabad álláshely várta az álláskeresőket, száz főre négy-öt álláshely jutott - olvasható a Magyar Nemzet Online oldalán.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?