kapubanner for mobile

Díjjal jutalmazták a családbarát önkormányzatokat

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) a kisgyermekes családokat kiemelten támogató önkormányzatokat jutalmazta a népesedés világnapja alkalmából. A civilek által három évvel alapított "Családbarát önkormányzat" díját Fertőszéplak, Mártély, Sopron, Szolnok, Tápszentmiklós és Zalaegerszeg vehette át a mai napon.

A gyesen, illetve gyeden lévő kismamák ingyen válthatnak bérletet Sopronban és Szolnokon. Sopronban ez 1500 családot érint, ami az önkormányzatnak 45 millió forintjába kerül. Itt a lakótelepeken élő gyerekek számára a nyárra külön programokat is szerveztek, a célból, hogy ne csatangoljanak céltalanul a városban, hanem minél több közösségi programon vegyenek részt - mondta el a Független Hírügynökségnek Kormosné Debreceni Zsuzsa, a NOE szociálpolitikai ügyvivője.

A Győr-Moson-Sopron megyei Tápszentmiklós és Fertőszéplak azzal érdemelte ki az elismerést, mert úgy mentette meg bezárással fenyegetett iskoláit, hogy sokgyermekes családokat telepített be. Egy-két hónapon belül az önkormányzat segítségével kerül 19 gyerek és 20 felnőtt feje fölé tető. A helyi vezetés havi 25 ezer forinttal járul hozzá a lakhatásukhoz, és az álláskeresésben is segít a város új lakóinak - közölte az ügyvivő.
Hasonló intézkedésekkel tették vonzóbbá településüket a tápszentmiklósiak és a mártélyiak is.

Zalaegerszeg alpolgármestere is elismerésben részesült, mert a vároban "A nemzedékek kézfogása" program keretében egyszeri 10 ezer forintos támogatást kap minden, a városban születő gyermek, első házasságát kötő fiatal és a frissnyugdíjasok is.

hírtv.hu
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek