Nem vonzó katonának lenni
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA honvédelmi miniszter ígérete ellenére alig növekszik a honvédek száma, noha Szekeres Imre korábban azt mondta, hogy az év végéig 21 700 főre növeli a létszámot - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.
A Magyar Honvédségnél inkább az elvándorlás jellemző. A tervezettnél emiatt nyolcszáz-ezer fővel kevesebb katona teljesít szolgálatot a helyőrségekben - olvasható a lapban. A Magyar Nemzet információja szerint akadozik a toborzás is, amelynek részben a hadkiegészítő parancsnokságok felszámolása, részben pedig a szerződésesek alacsony fizetése az oka.
A lap úgy tudja: a minisztériumnál már azt tervezik, hogy az év végéig csak 21 ezer főre emelik a létszámot a honvédségnél.
A lap úgy tudja: a minisztériumnál már azt tervezik, hogy az év végéig csak 21 ezer főre emelik a létszámot a honvédségnél.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?