Indoklás nélkül váltottak le hat megyei főkapitányt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHat megye rendőrfőkapitányának megbízását vonta vissza az országos rendőrfőkapitány, Bencze József, aki döntését semmivel sem indokolta. A Népszabadság valószínűsíti, hogy a titkosszolgálatok élén is hamarosan változások léphetnek életbe.
A döntés értelmében november 14-ei hatállyal válik meg posztjától Baranya, Bács-Kiskun, Heves, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megye rendőrfőkapitánya. Az ORFK vezetője a leváltott megyei főkapitányoknak beosztásuk alapján kiemelt főtanácsadói, illetve főosztály-vezetői beosztást ajánlott fel, amely lehetőséggel valamennyien éltek. "Ezzel nem nő sem a vezetők, sem a vezetői szintek száma a rendőrségen" - szögezte le a Népszabadság érdeklődésére Bencze József. A főkapitány ugyanakkor nem kommentálta azon értesüléseket, amelyek a felmentéseket pusztán "helycsinálásnak" tulajdonították, mondván a rendőrségbe olvadó határőrség tábornokainak biztosítani kell valamilyen vezető helyet a fegyveres erők kötelékén belül.
Bencze József ígérete szerint az igazságügyi és rendészeti miniszterrel közösen napokon belül megnevezi az új főkapitányjelölteket, sőt, vélhetőleg lesznek köztük olyan rendőri vezetők, akik már az elődjük megbízatásának lejártát követően napon munkába állhatnak új minőségükben.
Változás a Köztársasági Őrezred élén
Mindeközben Szabó Ferenc vezérőrnagy, a Köztársasági Őrezred parancsnoka és is távozott posztjáról, úgy döntött ugyanis, hogy nyugdíjba vonul. Utóda valószínűleg Dobozi József dandártábornok, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat volt parancsnoka lesz, aki tavasszal a sorozatos rendőrségi botrányok miatt köszönt le posztjáról Gergényi Péterrel, az akkori budapesti főkapitánnyal az oldalán.
Vezetőcserék a nemzetbiztonsági szolgálatoknál
Alaposan megbolygatják a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetését is Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter döntése nyomán: a Nemzetbiztonsági Hivatal élére Laborc Sándort, az Információs Hivatal irányítására Hetesy Zsolt vezérőrnagyot, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat csúcsára pedig Balajti László dandártábornokot jelölték. Meghallgatásuk jövő héten esedékes az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt.
Népszabadság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?