Mt módosítás: csorbulhatnak a munkavállalók jogai?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA szakszervezetek szerint még kiszolgáltatottabbá válhatnak a munkavállalók, a kormány ugyanis a munkaviszonyok liberalizációja jegyében úgy módosítaná a munka törvénykönyvét, hogy a kis létszámú foglalkoztatók indoklás nélkül bocsáthassák el alkalmazottaikat - közli a Magyar Hírlap.
Hat munkajogi szakértő bevonásával elkészült a munka törvénykönyvének kormány szerinti új koncepciója, amely lényegesen rugalmasabbá tenné a munkaviszony létesítését és megszüntetését. A javaslat szerint például érdemes megvizsgálni annak a lehetőségét, hogy a kis létszámú foglalkoztatók mentesüljenek a felmondás indoklásának kötelezettsége alól. A munkavállalók számára ebből eredő hátrányokat viszont ellensúlyoznák: mindenkor a munkaviszony időtartamához igazodó kártérítés illetné meg őket, egyévi munkaviszony esetén például egyhavi átlagkereset.
A szakszervezetek tiltakoznak
A szakszervezetek elfogadhatatlannak tartják a javaslatcsomagot, mert szerintük még kiszolgáltatottabbá teheti a munkavállalókat. "Ennek semmi más célja nincs, csak a munkaügyi perek megelőzése" mondta a Magyar Hírlapnak Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke. Véleménye szerint nem az a lényeg, hogy mekkora egy vállalkozásnál a foglalkoztatottak száma, hanem a törvények betartása. Az új koncepció ráadásul nem tartalmazza a szakszervezetekre, üzemi tanácsokra vonatkozó rendelkezéseket, így kétséges, hogyan lehet majd biztosítani a munkavállalók védelmét.
A munkáltatók elégedettek
A munkaadói érdekképviseletek üdvözlik a javaslatcsomagot, lehetőséget teremtene ugyanis a jelenleginél jóval rugalmasabb foglalkoztatásra. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint az elbocsátás indoklásától való eltekintés valójában nem sok vizet zavar, manapság a vállalkozók amúgy is mondvacsinált indokokkal támasztják alá a munkaviszonyok megszüntetését.
Geiger Tiborné, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének vezető szakértője szintén pozitív véleménnyel van az új koncepció iránt, a rugalmassággal olyan elemet hoz be ugyanis, amelyet az Európai Unióban is fontosnak tartanak. Hozzátette ugyanakkor, hogy mindezt olyan gátak beépítésével kell megvalósítani, amelyek védik a munkavállalók alkotmányos jogait.
Magyar Hírlap

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?