Óriási álláspiaci különbségek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA közel 413 ezer hazai álláskereső közel egynegyede az Észak-Alföldön él. Itt és Észak-Magyarországon minden tizedik munkavállalási korú embernek nincs állása. A tavalyi azonos időszakhoz képest 1,15 százalékkal nőtt az országban a munkanélküliség, a legcsekélyebb mértékben a Közép-Dunántúlon, a legnagyobb arányban pedig az Észak-Alföldön - idézi az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatait a Világgazdaság.
Továbbra is Közép-Magyarországon a legkönnyebb elhelyezkedni, itt a munkavállalási korú lakosság mindössze két és fél százaléka nyilvántartott álláskereső. Ennek ellenére a központi régióban is 40 százalékkal megcsappant a munkaadók által bejelentett üres álláshelyek száma az elmúlt egy évben.
A közép-magyarországi cégek kétezres, a nyugat-dunántúliak 1,4 ezres létszámbővítést terveznek a következő három negyedévben. Észak-Magyarországon is több mint 1,1 ezer fős emelkedéssel számolnak, főleg a kereskedelem, a vendéglátás, a szállítás és a feldolgozóipar területén. Az Észak-Alföldön további - mintegy félezres - csökkenés várható, pedig itt már jelenleg is 101,3 ezer álláskereső jut kevesebb mint háromezer üres álláshelyre. A többi régióban változatlan marad a helyzet a szóban forgó időszakban.
Bár több régióban is csökkent a munkaügyi központoknál nyilvántartott pályakezdő álláskeresők létszáma, országos szinten kismértékben ugyan, de emelkedett. Míg ez év októberében közel 43 ezer fiatal nem talált magának munkát, addig 2006 azonos időszakában ez a szám öt százalékkal kevesebb volt - számol be a Világgazdaság.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?