Kétéves program indul a romák integrációjáért
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA kormány elfogadta a roma integráció évtizede program kétéves intézkedési tervét - közölte Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
Lamperth Mónika hangsúlyozta: a romák társadalmi integrációja érdekében érdemi lépéseket tenni csak erős társadalmi támogatottsággal lehet. Szükség van arra, hogy a helyi közösségekben legyen megértés, támogatás, és ne csak a célkitűzést fogadják el, hanem a tennivalókat és a pozitív diszkriminációs lépéseket is - tette hozzá.
Lamperth Mónika kiemelte: az intézkedési terv a roma érdekképviseletekkel egyeztetve, a támogatásukkal készült el. Az intézkedési terv - mint mondta - nagyon konkrét feladatokat határoz meg az oktatás, a foglalkoztatás, a lakhatás, az egészségügy, az egyenlő bánásmód érvényesítése, a kultúra, a média és a sport területein. Példaként említette többek között a "Biztos kezdet" oktatási program kiterjesztését, amely a hátrányos helyzetű gyermekek korai fejlesztését segíti. Erre több mint másfél milliárd forint jut - tette hozzá. Beszámolt arról, hogy jövő januártól az általános iskolákban az alsó tagozatosokhoz hasonlóan - felmenő rendszerben - biztosítják az ingyenes étkezést azoknak a felső tagozatosoknak is, akiknek a családja rendszeres gyermekvédelmi támogatást kap.
A miniszter tájékoztatása szerint komplex programok indulnak a hátrányos helyzetűek és a romák munkaerő-piaci integrációja érdekében. Részben uniós, részben hazai forrásból erre több mint 42 milliárd forint áll rendelkezésre. Az egészségügyi programok közül a miniszter kiemelte: másfél milliárd forint van arra, hogy ösztönözzék a romák részvételét a népegészségügyi szűréseken és lehetőség van mobilszűrés szervezésére is. Fontos feladatnak nevezte, hogy a csökkentsék a tartósan betöltetlen háziorvosi praxisok számát, hiszen ez elsősorban a szegény területekre jellemző.
Lamperth Mónika bejelentette: Országos Roma Kulturális Központ jön létre, amelynek feladata lesz a roma kultúra bemutatása és képzések szervezése. Arról még nincs döntés, hogy mennyi pénzből és mikor kezdheti meg működését az intézmény - közölte.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?