Elkerülheti a csődöt a felszámolás alatt álló Goldsun
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMűködő üzemként, a munkahelyek megtartásával kívánják értékesíteni a 2006 júniusában felszámolás alá vont, jelenleg 60 főt foglalkoztató Goldsun Zrt.-t - tájékoztatta a TM-Line Felszámoló és Gazdasági Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-t.
A tavalyi évhez képest duplájára növekedett a cég árbevétele és a tulajdonviszonyok is tisztázódtak, ami a felszámoló cég számára kedvezőbb pozíciót jelent. Most lehetőség van a sikeres értékesítésére, mindeddig csak az eszközökre, technológiára, üzemrészek megvásárlására tettek külön-külön ajánlatotokat, közölte Somogyi Ferenc.
A Goldsun felszámolása tavaly kezdődött el, amikor a cég kétmilliárd forintot meghaladó adóssága miatt működésképtelenné vált. Somogyi Ferenc álláspontja szerint a cég a gazdaságtalan működtetés és a néhány évvel ezelőtti tűzeset miatt került csődbe.
A felszámolóbiztos hozzátette: tovább gyengítette a Goldsun piaci pozícióját, hogy az ingatlan 80 százaléka a hitelező bank tulajdonába került. A cég kezességet vállat egy opciós szerződéshez, és a Zalabaromfi egyik hitele mellett a Goldsun vagyona jelzálogként szerepelt. A jelzálog alá került ingatlanok a bank tulajdonába kerültek.
A hosszadalmas bírósági eljárás helyett a felszámoló cég megállapodást kötött az ingatlan elosztásáról és a tulajdonmegosztásról a hitelező bankkal. Rögzítették, hogy lízingként meddig és milyen feltételek mellett tudják használni az ingatlant.
Lehetőség szerint együtt kívánják eladni a céget: a Goldsun a tulajdonában lévő két üzemcsarnokot és a tésztagyártáshoz szükséges eszközöket, a bank pedig az ingatlanrészét. Az iparvágány mellett elhelyezkedő terület logisztikai központnak is megfelel, de raktározási célokra is fel lehet használni, ezzel növelve a hűtőház kapacitását tette hozzá Somogyi Ferenc.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?