kapubanner for mobile

Hazánk az Inbev pénzügyi szolgáltató központja

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Magyarországon hozza létre az InBev söripari cég pénzügyi szolgáltató központját, derül ki abból, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) beruházás-ösztönzési célelőirányzatából 760 millió forint támogatást kap a Budapesten bejegyzett InBev Business Services Magyarország Szolgáltató Kft. - írja a Napi Gazdaság.

A támogatás célja a Gazdasági Közlöny szerint az anyavállalatot kiszolgáló pénzügyi szolgáltató központ létesítése. A közlés a fejlesztési támogatásról szóló szerződés megkötésére utal. Az információt a cég részéről nem erősítették meg, miután az InBev szóvivője négy napig nem volt elérhető.

Az InBev-nél 2006 februárjában jelentették be, hogy nyugat-európai érdekeltségeiknél csökkentik a létszámot, mert a csoport pénzügyi, külkereskedelmi és beszerzési feladatainak szervezését keletre helyezik át. Ennek keretében öt európai országban 360 állást szüntetnek meg, egyidejűleg 188 munkahelyet hoznak létre Magyarországon, ahol a cég európai központja lesz, és további 107 állást teremtenek Csehországban.

A Borsodi Sörgyár tulajdonosa háromnegyed milliárd forint állami támogatást kap.

Napi Gazdaság/MTI

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek