Tévésorozattal szólnak a munkanélküliekhez
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz élethosszig tartó tanulás, a felnőttképzés, a szakképzés érdekességeit, lehetőségeit mutatja be a Duna Televízió új ismeretterjesztő sorozata. Lassanként a döntéshozók és a képzők is felismerték, hogy kedvezményekkel, reklámmal kell népszerűsíteni a tanulást. A MindenTanulás című műsor ennek az egyik eszköze.
A MindenTanulás sorozat célja, hogy tájékoztassa hazánk felnőtt lakosságát az egész életen át tartó tanulás és a felnőttképzés fontosságáról. A műsort életre hívó Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet igazgatóhelyettese, Zachár László kifejtette, hogy a folyamatos szakmai fejlődés és az átképzés nemcsak az egyének boldogulásában játszik kiemelkedő szerepet, hanem az ország versenyképességének szempontjából is fontos.
Az műsorban minden alkalommal egy szakember előadását hallhatják az érdeklődők, majd a meghívottak egy kerekasztal-beszélgetésen vitatják meg az éppen aktuális témát, és cégvezetőkkel készített riportokkal, rövidfilmekkel fűszerezik a stúdióbeszélgetést.
Bemutatták a támogatási rendszert
A legutóbbi adásban a munkanélkülieknek szóló programokról beszélgettek. Szó esett a hiányszakmákról, a képzésekről, a hátrányos helyzetű emberek munkaerőpiacra való belépésének segítéséről, a komplex, személyre szabott szolgáltatásokról és támogatásokról.
"Évente 80-100 ezer embert közvetlenül és nagy mértékben támogatunk annak érdekében, hogy szakképzettséget szerezzenek, vagy be tudják fejezni alap- illetve középfokú tanulmányaikat" - mondta Soós Adrianna, a Foglalkoztatás és Szociális Hivatal főigazgató-helyettese a műsorban.
A MindenTanulásban elhangzottak szerint ma Magyarországon több mint 100 ezer olyan ember él, aki nem fejezte be a nyolc általánost és közel két millióan vannak, akik nem rendelkeznek semmilyen szakképesítéssel. Bár a hiányszakmák listája régiónként változik, általánosan a legtöbb fizikai munka mint például az építőipari vagy forgácsoló szakmák mindegyike ide sorolható.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?