Ingyenes képzés indul Pécsett az EKF jegyében
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatJúlius közepén több mint hétszáz, elsősorban a személyszállításban, a közösségi közlekedésben, valamint az ügyfélszolgálatokon tevékenykedő munkavállaló részvételével indul a Pécs2010 EKF-hez kapcsolódó ingyenes képzési program - jelentették be szerdán sajtótájékoztatón Pécsett.
Mészáros András, a Pécs2010 EKF-program főigazgatója elmondta, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács pályázatán elnyert csaknem hatvanmillió forint felhasználásával kerül sor a baranyai megyeszékhelyre látogató turistákkal, vendégekkel közvetlenül kapcsolatba kerülők - rendőrök, tűzoltók, taxisok, katasztrófavédelmi munkatársak, közterület-felügyelők - modul rendszerű német és angol nyelvi, valamint szakmai képzésére. Hangsúlyozta, elsődleges cél a szolgáltatások minőségének javítása, ezért a nyelvtanulás mellett kiemelt szerepet szánnak minden olyan ismeret elsajátíttatására, amely közvetlenül kapcsolódik az EKF-programokhoz. Kiemelte, a nyelvi képzést a lakosság számára is nyitottá kívánják tenni, már keresik a lehetőséget az ehhez szükséges pénzügyi háttér megteremtéséhez.
Az év végéig zajló programot a közbeszerzési eljárás során kiválasztott SZTÁV Felnőttképző Zrt. bonyolítja le. Beck György, a cég regionális igazgató arról szólt, takarító, valamint panzió, falusi turizmus OKJ-s szakmát adó képzés is része a programnak. Az egyes modulok összeállításakor nagy hangsúlyt helyeztek arra is, hogy azok a szakmai blokk mellett - változó óraszámú - nyelvi egységeket is tartalmazzanak, alkalmazkodva a cégek elvárásaihoz.
Pécs szocialista polgármestere, Tasnádi Péter mindehhez annyit fűzött hozzá: fontosak a létrehozandó épületek, de ennél is fontosabb, hogy miként fogadják a Pécsre érkező turistákat, vendégeket, milyen élményekkel térnek haza, s ehhez jelent nagy segítséget a most induló ingyenes képzés. Idén lesz húsz esztendeje annak, hogy a baranyai megyeszékhely otthont adott az Europa Cantatnak. Az akkori résztvevők közül többen azóta is rendszeresen visszajárnak Pécsre, mert életre szóló élményt jelentett nekik a mecsekalji városban eltöltött néhány nap - emlékeztetett.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?