kapubanner for mobile

SZMM: közfoglalkoztatás százezer embernek

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A közfoglalkoztatási program keretében várhatóan közel százezer ember jut munkához az idén - közölte Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter szombaton Nyíregyházán sajtótájékoztatón.

images

Az Út a munkához program keretében a munkaügyi központokhoz eddig a közfoglalkoztatási tervek háromnegyedét nyújtották be, s dokumentumok alapján 80-100 ezer ember munkához juttatására lehet számítani - mondta a tárca vezetője. Hozzátette: az oktatásba bevontak számát már felmérték, mintegy tízezren szerezhetnek majd alapfokú vagy szakmai képzettséget későbbi nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedésükhöz.

Szűcs Erika az Út a munkához programmal kapcsolatban külön kiemelte, hogy az önkormányzatok, a szociális szervezetek és a munkaügyi központok dicséretesen együttműködtek a most lezáruló előkészítés során. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a rászorulóként nyilvántartottaknál egyfajta "fehérítő hatást" is elértek, hiszen a korábban regisztráltak 10-15 százaléka nem jelentkezett be a rendszerbe, mondván, másképp kívánja megoldani önmaga munkához juttatását.

A miniszter szólt még arról, hogy a program fejleszthető és fejlesztendő is, szorosabbra kívánják fűzni a kapcsolatot a vállalkozásokkal, vállalkozókkal, s a térségekben az Európai Unió támogatásával induló jelentős beruházásoknál ugyancsak munkát biztosítanak az eddig tartósan elhelyezkedési gondokkal küzdő munkavállalóknak.

A sajtótájékoztatón Sándor László, a közmunkatanács elnöke elmondta: a téli-tavaszi állami támogatású program után - amely kilencezer embernek jelentett több hónapos foglalkoztatási lehetőséget - folytatódnak a közmunkák az erdőgazdaságoknál, a vízügyi igazgatóságoknál, valamint a vasúttársaságnál. Továbbá két új lehetőség is lesz, a vidéki egészségügyi intézményekben 334-en az ápolónői létszámhiány mérséklése érdekében kapnak állást, valamint a nyugdíjbiztosító igazgatóságoknál az adatok digitalizálására vesznek fel közmunkásokat. Megjegyezte, hogy igény esetén más közintézményekre is kiterjesztik a közmunkát, illetve ősszel a budapesti egészségügyi intézményeknek is lehetőséget teremtenek közmunkás ápolónők alkalmazására. Sándor László arról is tájékoztatott, hogy a tovább épülő M3-as autópálya Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti szakaszának előkészítéséhez is alkalmaznak közmunkásokat. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a közmunkatanács 40-40 millió forintot biztosít száz szabolcsi munkavállaló hat havi foglalkoztatására, akik a több, mint 40 kilométeres nyomvonalon végzik el az úgynevezett előtakarítást, a munkaterület biztosításához.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek