Kulinyi Márton, a Budapest Esély Nonprofit Kft. alapító igazgatója
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKulinyi Márton a Budapest Esély Nonprofit Kft. (korábbi: Fővárosi Közhasznú Foglalkoztatási Szolgálat) alapító igazgatója. A szervezet mára már egymilliárd forintos éves bevétellel működik. Munkatársaival számos hazai és uniós támogatású projektet vezet a munkaerő-piaci reintegráció és az esélyegyenlőség témájában.
Kulinyi Márton 1954-ben született Budapesten. Szakterületén évi 3-4 konferencia szervezője, cikkek és kiadványok szerzője, szerkesztője. Tudását, tapasztalatát akkreditált képzéseken, tréningeken is terjeszti. Számos szakirányú elkötelezettségű civil szervezet tisztségviselője. Az Államreform Bizottság Szociális és Foglalkoztatási munkacsoportja felkérésére a támogatott foglalkoztatás komplex reformját dolgozta ki, számos szakértő bevonásával. Így helyzetéből adódóan jól ismeri mind a közigazgatási, mind a nonprofit-civil, mind pedig a reál szféra munkakultúráját, "játékszabályait".
Irányítástechnikai mérnökként kezdte munkáját, meggyőződése volt, hogy jobb összehangolással, sokkal értékesebbé válhat a dolgozók munkája. A FESTO DIDACTIC első magyarországi vezetőjeként évi 20-25 tréninget vezetett, majd az automatizálás iskolarendszerű oktatásának motorjaként ismerték el. Marketing ismereteket a Közgazdaságtudományi Egyetemen, szociálpolitikai, nonprofit hálózatépítői ismereteket Ferge Zsuzsától, Hegyesi Gábortól tanult. A rendszerváltás körül már leszakadó csoportok felzárkóztatásának lehetőségével is foglalkozott, részt vett számos foglalkoztatási célú civil szervezet létrehozásában.
Első foglalkoztatás fejlesztő programját Csepelen indította el, majd Budapest több önkormányzata is felkérte a bevált modell bevezetésére, míg 1996-ban a Fővárosi Önkormányzat megalapította az általa tervezett foglalkoztatási Kht-t. A kezdetben 30 milliós forgalmú szervezet ma már az ország legnagyobb közfoglalkoztatási társasága, éves egymilliárdos bevétellel, öt kirendeltséggel.
Vezető szerkesztője volt az "Esélyegyenlőség 2000" fővárosi foglalkoztatási cselekvési programnak, melynek részeként megalapította a Fővárosi Esélyegyenlőségi Módszertani Irodát. Ennek szakmai műhelyeiben évente számos esélyegyenlőségi program, módszertani kiadvány, best practice gyűjtemény készül. Csapata hazai elismertségén túl, munkatársai rendszeres előadói uniós szakmai rendezvényeknek. Ma ők készítik Budapest esélyegyenlőségi tervét, melynek minimum programja: EGYMÁSRA LÉPNI TILOS!
Kulinyi Márton alapelve: "evezni, nem sodródni", s ez a mai gazdasági helyzetben különösen aktuális. "A válság gondolkodási időt ad. Át kell gondolni, hogy mivel foglalkoztunk eddig, mit akartunk eladni. Hogy áll a csapatunk, melyek az erősségeink. Ha nincs vevő roham, akkor itt a lehetőség arra, hogy felszálljunk egy jelképes léghajóra és felülről vizsgáljuk meg a céget, szolgáltatásainkat és annak potenciális piacát. Nézzünk körül, miként csinálják mások. Olvassuk el figyelmesen minőségpolitikánkat, az összegyűlt vevői észrevételeket. Érdemes átgondolni stratégiailag fontos külső és belső bázisokat. A kapcsolati tőkénket és annak perspektíváját. Hogy kik a stábunk kulcsemberei. Velük közösen vizsgáljuk meg erőforrásainkat, velük közösen tervezzük meg új stratégiánkat" - véli a szakember.
Kulinyi Márton házas, felesége pedagógus. Szereti Budapestet, mert szerinte pezsgő, sokszínű és befogadó város, amely már régóta méltó a világvárosi rangra. Kedveli a dzsesszt, a szépen nevelt, nemes borokat, s külön öröm számára, ha mindezt baráti társaságával együtt egy wellness fürdő közelében élvezheti.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?