Leépítésre kényszerülhet az MTV
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAnyagi nehézségekkel küzd a Magyar Televízió, így kiadásaik lefaragására kényszerül, amely a jelenlegi 1700 fős létszám csökkentésével is járhat. Szakemberek szerint ugyanis túl nagy létszámmal, sok külső produkciót megvásárolva működik a társaság. Eközben évi bruttó négymilliárd forintot fizet a köztévé székházának használatáért a nemrég nyilvánosságra került szerződés szerint - értesült a Népszava.
Öten vették fel az indulásra jogosító információs csomagot a Magyar Televízió (MTV) elnöki posztjára kiírt pályázaton. Havasi János, az MTV szerkesztőségi vezetője, Pehi László, a szombathelyi tévé stúdió volt vezetője, Rományi Béla médiaszakértő, a MTV elnöki hivatalának volt igazgatója és Székely Ferenc televíziós producer, az MTV volt alelnöke már többször indult, Jutasi Zoltán közgazdász, a KÉSZ holding vagyonkezelő volt vezérigazgatója viszont először csatlakozott. A Népszava úgy értesült, hogya Fidesznek nem érdeke az elnökválasztás, esetleges kormányra kerülésük után akarnak dönteni az irányító személyéről.
Immár nyilvános a sokat vitatott dokumentum, az új óbudai székháza bérleti és üzemeltetési szerződése. Eszerint évi bruttó 14 millió eurót, mintegy négymilliárd forintot fizet a köztévé a használatért.
A lap szerint a köztévé feje fölött összecsaptak a hullámok ebben az évben, rendkívüli anyagi nehézségekkel küzdenek. A likviditási gondok megoldására több lehetőség is felmerült. Az egyik, hogy forint alapú bérleti díjra változtatják az euró alapút, így a költségvetést nem érintené az árfolyamváltozás. Abban is gondolkodnak, hogy a műsorkészítéstől vonnak el pénzt, de a létszámcsökkentést sem vetették el, a parlamenti szakbizottság szerint ugyanis is túl magas az 1700 fős létszám.
Mindegyik tervnek lennének negatív hatásai is, az egyik, hogy a népszerű, külső gyártásban készült műsorok szűnhetnének meg, így tovább csökkenne a nézettség. Az elbocsátás viszont jelentős összegű végkielégítés kifizetése miatt bukhat el.
Ha a helyzetet nem oldja meg a kuratórium, az APEH hatvan napra akár fel is függesztheti az MTV adószámát, s ha ez idő alatt sem helyezik letétbe a beszámolót, a cégbíróságon hivatalból kezdeményezhetik a cég megszűntnek nyilvánítását.
A kormányoldal jelöltjei szerint is törvényt sértett a kuratórium az ügyben, ellenzéki oldalról viszont az hangzott el, hogy ők nemhogy a beszámoló mellé nem álltak, de már a tavalyi üzleti terv elfogadását sem támogatták. Szabó László egyebek mellett azt kifogásolta, hogy túl nagy létszámmal, sok külső produkciót megvásárolva működik a társaság, a műsorpercek kétharmadát külső gyártók készítik.
Népszava
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?