kapubanner for mobile

Kádárok találkoznak Sóstógyógyfürdőn

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Szombaton rendezik meg a XI. Országos Kádártalálkozót a Nyíregyháza-sóstógyógyfürdői Múzeumfaluban, ahol a mesterség legjobbjai mutatják be a szakma fogásait az érdeklődőknek.

Az ősi foglalkozást még űző mesteremberek közül több mint húszan jelezték részvételüket az összejövetelre, s elevenítik fel a hordókészítés fortélyait a skanzen látogatóinak - közölte Páll István, az intézmény vezetője szerdán az MTI-vel.

Hozzáfűzte: a látványosnak ígérkező szakmai bemutató 9 és 17 óra között lesz, s a hordókészítés minden fázisát láthatják majd az érdeklődők, a dongakészítéstől kezdve, a gyékényezésen, az abroncsoláson át, a fenekezésig. Természetesen megszemlélhetik, amint a rakott tűz fölött hajlítják meg a dongákat hordóalakra a kádárok, rakják rájuk az összetartó vasabroncsokat, s végül mindkét végén befenekelik a manapság főként bor- és pálinkatárolásra szolgáló faedényeket.

A szombati sóstógyógyfürdői kádártalálkozón az érdeklődők vidám versenyek résztvevői is lehetnek, így hordóemelésben mérhetik össze tudásukat, sőt a faedény űrtartalmának a megsaccolása is nem mindennapi feladatnak ígérkezik számukra.

A mesterekre a bemutatójuk mellett a Magyarországi Kádár Egyesület programja vár, amelyen az aktuális gondokat, nehézségeket beszélik meg, a szakma megbecsültségének és elismertségének visszaállítása reményében. Civil szervezetük segít az összefogásban, a mesterség megőrzésében, s egyben az utánpótlás-nevelésben, az oktatásban is.

A kádárok vasárnap Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szaktársaik műhelyeibe látogatnak el, tapasztalatszerzési céllal.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek