kapubanner for mobile

Karrier-típusú találkozások a Bosch gyárakban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Ötödik alkalommal, rendhagyó állásbörzével nyitotta meg kapuit a Bosch két gyára Miskolcon. A már hagyományosnak számító "You meet industry" nyílt napon idén közel 300 egyetemi és főiskolai hallgató élt azzal a lehetőséggel, hogy bepillantson az ipari szféra kulisszái mögé.

Az egész napos rendezvény keretében a Budapesti Műszaki Főiskola, a Debreceni Egyetem valamint a Miskolci Egyetem mérnök és közgazdász karairól érkező hallgatók szakmai programok és gyárlátogatás mellett termékbemutatókon és személyes konzultációkon is részt vehettek.

"A két gyár területén több turnusban szerveztünk körbevezetéseket és osztálybemutatókat, melyek kiváló alkalmat nyújtanak arra, hogy a hallgatókhoz közelebb hozzuk a gyártás, a termékfejlesztés, a logisztika, a beszerzés, a minőségbiztosítás, a pénzügy és a HR funkcionális területeit. Leendő gépész- és villamosmérnökök, műszaki menedzserek, közgazdászok csoportjai töltötték meg az elektromos kéziszerszámok fejlesztésével és gyártásával foglalkozó Robert Bosch Power Tool Kft. üzemét illetve az autóelektronikai alkatrészeket, indítómotorokat, reléket és hajtóműveket előállító Energy and Body Systems Kft. gyáregységét." - mondta el Klaus Leupold, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. gyárigazgatója.

A fegyelmet és komoly odafigyelést igénylő üzemi séták és kötött programok mellett különleges autókiállítás is várta az érdeklődőket. A vállalkozó szellemű hallgatók a 2009-es év Elektromobil versenyének nyertes járgányait is tesztelhették.

"A You meet industry névvel fémjelzett kezdeményezés elsődleges célja, hogy a végzős hallgatókkal megismertessük a Bosch miskolci gyáregységeit, s rendhagyó állásbörze formájában tájékoztassuk őket aktuális álláslehetőségeinkről is. A kezdeményezés öt évre visszanyúló sikerét igazolja az az idei közel 300 egyetemi- és főiskolai hallgató, aki élt azzal a lehetőséggel, hogy közelről is betekintést nyerjen az ipari szféra kulisszái mögé." - üdvözölte a nyílt nap sikerét Horváth Attila, a Robert Bosch Power Tool Kft. gyárigazgatója.

Mint ismert, a Bosch telephelyei évek óta nagyon jó kapcsolatot ápolnak a Miskolci Egyetemmel, és kiemelten támogatják a mérnökképzést. A régió műszaki képzéséhez való hozzájárulásként a Bosch 2005-ben megalapította a Miskolci Egyetem Mechatronikai Tanszékét, ahol azóta is mérnökjelöltek tucatjait oktatják a leginnovatívabb környezetben. A miskolci Gépészmérnöki és Informatikai Kar, ezen belül a Mechatronikai Tanszék immár hatodik éve részesül rendszeres támogatásban. A diákok szakmai fejlődését számos, a miskolci Bosch nevéhez fűződő ösztöndíj és program támogatja, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek