kapubanner for mobile

Díjat kaptak az újságírók

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) december 10-én tartotta a "Média a Társadalomért" nevet viselő pályázatának díjkiosztó ünnepségét a Pilinszky Kávéházban.

Az idén nyolcadik alkalommal meghirdetett pályázat célja elismerni a társadalmi összefogás és felelősségvállalás példaértékű bemutatását, a társadalom, és a kisebb közösségek szellemi és gazdasági fejlődését elősegítő, a különböző szektorok, csoportok, szervezetek és magánszemélyek összefogásával sikeresen megvalósuló kezdeményezések népszerűsítését a médiában.

A HBLF nagyra értékeli az újságírók, riporterek, szerkesztők társadalmi elkötelezettségét, amit ezen pályázat évente történő kiírásával, és az adott év legkiemelkedőbb írásainak, riportjainak díjazásával is el kíván ismerni. A több mint 80 pályaművet a Betlen János (MTV / televíziós újságíró), Érdi Sándor (televíziós újságíró, szerkesztő), Faragó András (Kodolányi János Főiskola), Simon András (ISPIRO Group), Török Marianna alkotta bíráló bizottság értékelte.

2009-ben Valaczkay Gabriella (Népszabadság) "Az IFA-emelgető" című írásával érdemelte ki a Média a Társadalomért pályázat első díját, és az azzal járó 200.000 forintot. A cikk érzékletesen mutatja be Tóth Artin dokumentumfilmes hathatós szervezésében létrejött alapítvány segítségével megépült, a Szent László Kórház csontvelő-transzplantációs osztályáról kikerülő gyerekek megerősödését szolgáló Démétér Ház létrehozatalát.

Második helyezést ért el, és 150.000 forintos jutalomban részesült Katona Zsuzsa (MTV2), a Családi asztal - Ollé Család című riportjáért. A műsor bemutatja, hogy az SOS gyermekfalu és a média által kezdeményezett országos összefogás eredményeként, hogyan maradhatott együtt a kilenc árván maradt Ollé testvér, hogyan építették fel házukat és boldogulnak, a legidősebb testvér, József gyámsága mellett.

Brückner Gergely (Figyelő) végzett a 100.000 forintot érő harmadik helyen. "Így is lehet" című cikkében a Panda Hotelt és tulajdonosát Kocsy Bélát mutatja be. A szálloda üzemeltetését fogyatékkal élő munkavállalók végzik. A Panda Hotel a legjobb példa arra, hogy képes minőségi munkát végezni mozgássérült, gyengén látó, értelmi fogyatékos dolgozó is.

Különdíjban részesült Tornyi Ferenc az MR1 és MR6 rádiókon adásba került "A roma nyelv- és kultúra oktatása a Hosszúpályi Nemzetiségi Kísérleti Óvodában" című riportjáért valamint a Kőszegi András szerkesztésében megvalósuló www.socialbranding.hu weboldal is.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek