A választások után harcba szállnak az étkezési utalványokért
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÉles lobbicsata várható a kereskedők és a vendéglátósok között a melegétel utalványok piacáért, ha a választások után is adókötelesek maradnak - közli a Népszabadság.
Megcsappant az áruházakban az étkezési utalványok forgalma. A kereskedők szerint ennek az az oka, hogy az adómérték változása mellett a törvényhozók változatlanul hagyták a hideg- és melegétel-utalványok elfogadására vonatkozó szabályokat. Melegétel-utalványt csak akkor fogadhatnak el a kereskedők, ha az üzlethelyiségben meleg készételt forgalmazó egység található, és csak az onnan kikerülő áruért lehet ezzel fizetni.
Az új adótörvények alapján a munkáltató kevésbé érdekelt abban, hogy hidegétel-utalványokat adjon dolgozóinak természetbeni juttatásként, így az adóváltozás gyakorlatilag nettó forgalomcsökkenésként fog jelentkezni a kereskedőknél.
A Népszabadság cikke szerint éppen ezért már készül a kereskedői lobbi az új törvényhozási időszakra, s olyan javaslatot tesznek majd, amelyben az szja-törvény átírásával lehetővé tennék, hogy a melegétel-utalványokat áruházakban is fel lehessen használni. Az Országos Kereskedelmi Szövetség azzal érvel, hogy dolgozók nem mindenütt tudják a munkahelyhez közel beváltani a melegételutalványaikat, vagy nincs elég idejük munka közben vendéglátóhelyre menni.
Másként látják ezt a vendéglátósok. Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnöke szerint elszomorító, hogy a kereskedők nem a hidegétel-utalványok támogatásának visszaállításáért lobbiznak, hanem a vendéglátásban forgó melegétel-utalványokat próbálják megszerezni. Úgy véli, szigorúan csak a vendéglátóhelynek minősülő egységekben szabadna elfogadni melegétel-utalványt. Mint mondta, ha a melegételutalványokat továbbra is a vendéglátásban használják fel, sokkal több folyik vissza ebből az összegből a költségvetésbe, mivel a vendéglátás nagyobb árréssel dolgozik, mint a kiskereskedők - olvasható a Népszabadságban.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?