Autonómok: hamis a "senki nem járhat rosszabbul" szlogen
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Autonómok tiltakoznak a kormány adóintézkedései ellen és háromoldalú tárgyalásokat követelnek. "Ellenkező esetben minden felelősség a kormányt terheli" - írják az MTI-nek pénteken eljuttatott közleményében.
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége tiltakozik minden olyan kormányzati gyakorlat (pl. egykulcsos szja, áfaemelés) ellen, amely fenyegető és kiszámíthatatlan módon sodorja bizonytalanságba a munkavállalókat, valamint a jelen és a jövő nyugdíjasait - fogalmaz a szövetség az MTI-nek pénteken eljuttatott közleményében.
A 16 százalékos szja bevezetése jelentette az első ballépést a szövetség szerint, amelyet igazságtalannak és aránytalannak tartanak és úgy látják, hogy ez végleg kettészakította a keresőket. Stagnál a munkanélküliség, nem nőtt a belső fogyasztás. A béreknél a helyi tárgyalásokra nehezedett a feladat, hogy legalább ne csökkenjenek a keresetek. A "senki nem járhat rosszabbul" szlogen hamisnak bizonyult - fogalmaznak.
Az Autonómok szerint a naponta, néha óráról-órára változó minisztériumi, kormányzati elképzelések az adó- és járulékterhekről, előzetes modellezés nélküli rögtönzést és kapkodást mutatnak. A bejelentések szerint kivezetik az adójóváírást és a munkavállalóknál 1 százalékkal növelik a tb járulékot - írják. A szuperbruttót pár napja még az adójóváírás kivezetésével egyidejűleg akarták megszüntetni, ma már csak két év alatt, mondván ez a megoldás biztosítja a bérkompenzációt, amelyért majd a kijelölt hivatalhoz kell "járulni" - fűzik hozzá.
Felhívják a figyelmet arra, hogy a minimálbér tervezett 92 ezer forintra való emelése 360 forinttal elmarad az idei nettó szinttől. Az 5 százalékos béremelési ajánlásnál 170 ezer forint bruttó keresetig szintén kevesebbet kapnak a munkavállalók, míg a 170 és 213 ezer forint között keresők csak az idei bért tartják meg. A bruttó 202 ezer forint felett keresők félszuperbruttóját csak két év alatt vezetik ki, így az ő fizetésük is csökken. Ez a lépés mutatja, hogy a 16 százalékos szja tarthatatlan, "még akkor is ha mást mond a kormány" - áll a közleményben.
Az áfa 25 százalékról 27 százalékra történő emelése az emberek mindennapi megélhetését drágítja és felfelé kényszeríti az inflációt, ami a keresetek értéktelenedéséhez vezet. Ezzel a kormány jövőre még nehezebb helyzetbe sodorja a munkavállalók tömegét az Autonómok szerint.
Mindezek - a stagnáló munkanélküliség mellett is - feltételezhetően elbocsátásokhoz vezetnek, nem nő a belső fogyasztás, elhanyagolható mértékű lesz a gazdaság növekedése - figyelmeztetnek. Kifogásolják azt is, hogy a kormány mindezt (a Munka törvénykönyv módosítását is) szociális párbeszéd nélkül teszi.
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége ezen kormányzati gyakorlat, a munkavállalókat sújtó kereseti és munkajogi hátrányok miatt tiltakozik és érdemi háromoldalú tárgyalásokat követel. "Ellenkező esetben minden felelősség a kormányt terheli" - írják.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?