kapubanner for mobile

Rabszolgasors a Start-közmunkaprogramban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Egyes Békés megyei településeken embertelen körülmények között foglalkoztatják a mezőgazdasági Start-közmunkaprogram résztvevőit - mondta Szél Bernadett. Az LMP képviselője, aki kedden a megye három településére, Bánkútra, Pusztaottlakára és Medgyesegyházára látogatott, úgy fogalmazott, hogy a program résztvevői gyakorlatilag "rabszolgasorban" élnek. Pusztaottlaka önkormányzata visszautasítja az LMP vádaskodásait.

images

Szél Bernadett elmondta, egy pusztaottlakai párttagjuk hívta fel a figyelmüket a helyzetre. A politikus közölte: a helyiek állítása szerint a program résztvevői Simonka György pusztaottlakai polgármester, fideszes országgyűlési képviselő földjein dolgoznak.

Az ellenzéki képviselő elmondta, szerette volna látni a helyi agrár Start-közmunkaprogram pályázatát és szerződéseit, a pusztaottlakai önkormányzattól pedig azt akarta megtudni, hogy kinek a földjein folyik a közmunka. Hangsúlyozta, hogy írásbeli, illetve a helyszínen, a település önkormányzatában is megismételt kérése ellenére megtagadták tőle az adatok átadását.

Helyszíni látogatását követően Szél Bernadett szívbemarkolónak
Pusztaottlaka Önkormányzatának képviselő-testülete visszautasítja az LMP vádaskodásait, miszerint embertelen körülmények között foglalkoztatják a mezőgazdasági Start-közmunkaprogram résztvevőit. A képviselő-testület továbbá sajnálattal vette tudomásul, hogy a Start-közmunkaprogramban dolgozók munkahelye, illetve családjaik megélhetése "politikai támadások kereszttüzébe került". Simonka György, pusztaottlakai polgármester, fideszes országgyűlési képviselő az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében hozzátette: a testület nyilvánosságra hozza az irányító hatóság március 29-ei ellenőrzési jegyzőkönyvét, amely a valós tényeket rögzíti.
nevezte, hogy a közmunkaprogram résztvevői -állítása szerint -gyakorlatilag "rabszolgasorban" élnek. Mint mondta, rosszak a higiénés körülmények, a földeken dolgozók nem kapnak folyadékot, ezért vegyszeres vizet kénytelenek inni. Hozzátette, a program résztvevőit nem írják ki táppénzre, helyette úgynevezett "lábadozásra" teszik őket, ami azt jelenti, hogy a betegség miatt otthon töltött időt a program lejárta után még le kell dolgozniuk. Hangsúlyozta, hogy a résztvevők egy része betegségei miatt alkalmatlan a megerőltető munkára. Elmondta, hogy beszámoltak neki egy olyan nőről is, aki a munka közben lett rosszul, de nem szállították orvoshoz. Ehelyett megváratták vele a műszak végét, de akkor is csak a faluba vitték vissza.

Általánosnak nevezte, hogy a közmunkásokat "félelemben tartják". Négyszemközt többen is elmondták neki: azzal fenyegetik őket, hogy ha kilépnek a közmunkaprogramból, akkor segélyt sem fognak kapni.

Arról is beszámoltak neki, hogy kötelező bankszámlát nyitniuk, de a nekik járó 47 ezer helyett csak havi 44 ezer néhányszáz forint jut el hozzájuk - mondta a politikus. Szél Bernadett közölte, nem tartja egyedinek a jelenséget, mert kapott hasonló megkeresést máshol dolgozó emberektől is.

A képviselő egy a helyszínen forgatott filmet is levetített, amiben egy helybeli nő illetve két férfi támasztotta alá a képviselő által elmondottakat. A felvételeken az egyik férfinek csak a sziluettjét mutatták.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek