Megújítanák a közszolgálati életpályamodellt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA közszolgálati életpályamodell újraépítését, valamint a bérek és juttatások emelését szorgalmazza a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (KSZSZ) és a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ).
A két szervezet csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében köszöntötte a közigazgatásban dolgozó munkavállalókat, kormánytisztviselőket és köztisztviselőket július elseje, a köztisztviselők napja alkalmából. Agg Géza, a KSZSZ elnöke és Fehér József, az MKKSZ főtitkára - egyebek mellett az új alaptörvényre, a sarkalatos törvények kidolgozására, a kormányhivatalok felállítására utalva - rendkívüli kihívásokkal telinek tartotta az elmúlt egy évet. Hozzátették, hogy a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény és a hozzá kapcsolódó salátatörvény tovább fokozta a megpróbáltatásokat.
A két érdekképviselet jelezte: szükségesnek tartják a közszolgálati életpályamodell újraépítését, valamint a bérek és juttatások érezhető emelését. Emellett megkerülhetetlennek nevezték a Köztisztviselői Érdekegyeztető Fórum érdemi működtetését és a szociális párbeszédhez szükséges feltételek megteremtését az egyes munkahelyeken.
A két érdekképviselet jelezte: szükségesnek tartják a közszolgálati életpályamodell újraépítését, valamint a bérek és juttatások érezhető emelését. Emellett megkerülhetetlennek nevezték a Köztisztviselői Érdekegyeztető Fórum érdemi működtetését és a szociális párbeszédhez szükséges feltételek megteremtését az egyes munkahelyeken.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?