kapubanner for mobile
Szerző: Berta László
Megjelent: 10 éve

Tej, cukor, hús: 15 ezer állás

Munkalehetőséget exportálunk azzal, hogy késztermékek helyett nagy tömegű feldolgozás nélküli élelmiszer kerül ki az országból - mondta el Kapronczai István, az Agrárgazdasági Kutatóintézet főigazgatója. Az élelmiszer feldolgozás fejlesztése 10-15 ezer új állást jelentene 5-10 év alatt. Kapronczai kiemelte a tej-, cukor- és húsipart, ahol új munkahelyek jöhetnek létre. Ehhez azonban változások szükségesek: példaként említette, hogy az Olaszországba exportált magyar tejből készített mozzarellát látjuk viszont az áruházakban, és az szintén munkalehetőséget adna, ha Magyarországon készülne sajt a hazai tejből és nem Szlovákiából érkezne.

A 300 milliárdos Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 2015-20 között megfelelő hátteret adhat az agráripari feldolgozó üzemek fejlesztésének. Az MKB Bank és a Joint Venture Szövetség konferenciáján megtudtuk, hogy a pályázat kizárja nagyvállalatok indulását. A tejágazat egyik cégvezetője elmondta, hogy ezzel nem értenek egyet, hiszen a hazai tejtermékek 80 százalékát a nagyvállalatok adják.

Kapronczai István megemlítette, hogy egyelőre nincs agráripari stratégia. Még nem kikristályosodott ki, hogy milyen fejlesztésekbe fognának az agráripari vállalatok az új uniós támogatás felhasználásával. A kormányzat szerepét abban látja, hogy ezek a források hatékonyan álljanak rendelkezésre, vagyis az újabb pénzek bevonását generáló támogatásoknak kell prioritást adni. Kapronczai szerint a "mindenkinek adunk egy keveset" elvénél helyesebb, ha azt veszik majd figyelembe a támogatások odaítélésénél, hogy mely élelmiszeripari ágazatokban versenyképes az ország. Ezek közé sorolta a munkahelyteremtésre esélyt adó tej, cukor- és húsipart is.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk

Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk