kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Február 10-ig lehet pályázni a Legjobb Női Munkahely díjára

Ez év február 10-ig lehet jelentkezni a Legjobb Női Munkahely 2008 pályázatra, amelyet a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség hívott életre - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

A nagy érdeklődésre való tekintettel folytatja és pályázatot ír ki a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség a "Legjobb Női Munkahely - 2008 Díj" elnyerésére. A kezdeményezést a 2007-ben az "Egyenlő Esélyek Mindenki Számára Európai Év" tiszteletére indították el, célja pedig, hogy rámutasson a nők foglalkoztatásának esélyegyenlőségi szempontján túl a nők alkalmazásának gazdasági szükségszerűségére.

A pályázat az alábbi két munkaadói csoport részére kerül kiírásra: a 30-250 főt és a 250 főnél több munkavállalót foglalkoztató vállalkozások számára.

A pályázat beküldési határideje: 2009. február 10.

A 2003-ban Ferenczi Andrea által alapított Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség azzal a céllal jött létre, hogy javítsa a nők esélyegyenlőségét a karrierfejlesztésben és támogassa a női érdekérvényesítést. A Szövetség feladatának tekinti a kormányzati, az üzleti, a tudományos, és civil szféra közötti párbeszéd elősegítését. Tevékenysége során igyekszik átvenni azokat a jó európai és amerikai példákat, amelyeket érdemes nálunk is meghonosítani.

További információ: www.legjobbnoimunkahely.hu honlapon
E-mail: [email protected]
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre

A vállalkozások keddtől igényelhetik az uniós forrású kamatmentes beruházási hitelt, legfeljebb 100 millió forint értékhatárig - tájékoztatta a... Teljes cikk

Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is

Magyarország versenyképességét erősítik a Neumann János Program 340 milliárd forint keretösszegű pályázatai - hangsúlyozta Hankó Balázs, a... Teljes cikk

Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre

A Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerést azok az idehaza működő cégek érdemelhetik ki, amelyek a gyakorlatban is hozzájárulnak a befogadó... Teljes cikk