kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

Bírósághoz fordulnak az elbocsátott postások

A munkaügyi bírósághoz fordulnak a Magyar Posta Zrt. csütörtökön, rendkívüli felmondással elbocsátott munkatársai - mondta Lédeczy Lambert a Kézbesítők Szakszervezetének szintén elbocsátott szegedi alelnöke az MTI-nek.

images

A felmondást vele együtt kilenc munkatársa kapta kézhez reggel Szegeden, ahol karácsony előtt az egyik legerősebb volt a sztrájk támogatottsága.

A szakszervezeti vezető elmondta, elsietett lépésnek tartják a felmondásokat, mivel a Fővárosi Munkaügyi Bíróság december 28-án, csak első fokon és nem jogerősen állapította meg a munkabeszüntetés jogellenességét, ami ellen az érintettek fellebbeztek. Kifejtette, Szegeden nyolcvan százalékos volt a sztrájkban való részvétel, ami hozzávetőlegesen hatvan munkatársat jelentett.

Csütörtökön nyolc köztisztviselő és egy nem tisztviselő munkatárs kapta kézhez a rendkívüli felmondást, a sztrájk szervezésére hivatkozva. Az elbocsátottak a szakszervezet szegedi alelnöke mellett az ügyvivők voltak.

Szerintük a posta rossz döntést hozott, hiszen az első fokon megállapított jogellenes sztrájk ellen az érintettek képviselői fellebbeztek, tehát a döntés nem jogerős.

Lédeczy Lambert elmondta, tisztségviselőként mentelmi joggal rendelkezik, illetve a rendkívüli felmondásban olyan pontokat is felsoroltak, melyek nem voltak benne a sztrájkkövetelésben. A munkabeszüntetés például nem a bérek növelésére irányult, amit az indoklás tartalmaz.

Lédeczy Lambert hozzátette: jogászuk már megtette a szükséges lépéseket. A rendkívüli felmondás miatt a munkatársaknak reggel le kellett adni a használt eszközöket és el kellett számolniuk.

Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Zrt. szóvivője csütörtökön az MTI-nek elmondta, jogellenes sztrájk szervezése miatt huszonkilenc dolgozóját rendkívüli felmondással elküldte a munkáltató, míg a kézbesítők munkabeszüntetésében részt vevő mintegy 120 dolgozót írásbeli figyelmeztetésben részesítette.

A szóvivő elmondta azt is, hogy a döntést arányosnak és jogszerűnek tartja a munkáltató. Hozzátette: a közeljövőben kártérítési igénnyel is élnek a jogellenes sztrájkot szervező Kézbesítők Szakszervezete ellen, amelyben a kimutatható kár megtérítését követelik az érdekképviselettől.

A Kézbesítők Szakszervezetének felhívására 2009. december 22-én mintegy 150, december 23-án pedig 100 kézbesítő nem vette fel a munkát annak ellenére, hogy a munkáltató több alkalommal is felhívta figyelmet a sztrájk jogalap nélküliségére. Ezt követően a Fővárosi Munkaügyi Bíróság december 28-án kelt végzésében jogellenesnek ítélte a Kézbesítők Szakszervezete által megtartott munkabeszüntetést.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk