kapubanner for mobile
Szerző: Buzás Judit
Megjelent: 14 éve

Egyre több cég kölcsönzi a munkaerőt

A nyári időszakban minden évben megnő az igény a kölcsönzött munkaerő alkalmazására. Az elmúlt hónapokban pedig a hazai munkaerőpiac élénkülése is ösztönzőleg hatott a kölcsönzés területére. Még nem látszik pontosan, túl van-e a mélyponton a gazdaság, vagy lesz-e még második hulláma a válságnak, de egyre nagyobb a kereslet a rugalmas foglalkoztatási formák iránt.

images

images

A gazdaság fellendülésének első jelei arra ösztönzik a termelő, gyártó cégeket, hogy - még ha nem is állandó munkaerő felvételével, de - a foglalkoztatott állomány növelésével reagáljanak a fogyasztói igényekre, a magukhoz térő amerikai és európai piacok várakozásaira, a gyártó kapacitás növelésére. Ennek egyik legkézenfekvőbb módja a munkaerő-kölcsönzés. A magas munkanélküliséggel küzdő térségekben a munkavállalók részéről is növekedni látszik az igény a kölcsönzött foglalkoztatás iránt. Így már nemcsak a szabadságolások és a mezőgazdasági területen jelentkező idénymunka élénkítik a munkaerő-kölcsönzés piacát, de azok a vállalatok is elgondolkodnak a kölcsönzésen, akik korábban nem, vagy csak igen kis arányban foglalkoztattak ebben a formában.
A nagy multinacionális vállalatok elterjedésével, az 1960-as évek végén, 70-es évek elején jelent meg Európában ez a foglalkoztatási forma és mindhárom szereplő - a vállalatok, a munkavállalók és a kölcsönző cégek - számára is számos előnnyel járt. Magyarországon a rendszerváltást követően indult gyors növekedésnek a munkaerő-kölcsönzés.



Nyitás a kölcsönzés irányába



A gazdasági válság hatására átalakulóban vannak a klasszikus foglalkoztatási formák - mondja Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke. Míg korábban nem kívánt rosszként tekintettek a munkaerő kölcsönzésre, addig az elmúlt fél évben felértékelődött a munkaerő-kölcsönzés munkahely teremtő ereje. A korábban kiszolgáltatottnak tekintett kölcsönzésről, mint foglalkoztatási formáról kiderült, hogy semmivel sem bizonytalanabb, mint a hagyományos munkaszerződésben dolgozók helyzete. A válság rádöbbentette a munkavállalókat, hogy mindenki egyformán kiszolgáltatott.

A cégek is nyitottabbá váltak. Belátták, hogy a munkaerő kölcsönzésével jobban tudnak alkalmazkodni a gazdaságban végbemenő, sok esetben előre megjósolhatatlan változásokhoz. Mivel a munkaerő-kölcsönzés elsődleges funkciója a rövid távú foglalkoztatás megvalósítása (jól mutatja ezt, hogy a német szakirodalomban a "Temporalarbeit" szót használják a kölcsönzésre), ezért gyors és hatékony segítséget tud nyújtani a vállalatok termelési igényeinek változásaihoz.

A munkaerő-kölcsönzés iránti megnövekedett érdeklődésről számolnak be a Kelly Services-nél is. A nyári időszakos munkák esetében korábban is népszerű volt a kölcsönzés. A rövid ideig, néhány hónapig tartó határozott idejű munkák esetében jellemzően az irodai kisegítés, az adatrögzítés és a termelés beosztásához igazodó, idény jellegű fizikai munkák a legkeresettebbek - mondják. Tapasztalataik alapján azonban a munkaerőpiacon határozottan érződik, az érdeklődés a munkaerő-kölcsönzés iránt, a nyári időszaktól függetlenül is. Úgy látják, hogy ez a trend már a tavalyi év során elindult. A 2008-ban elkezdődött gazdasági válság hatására számos cég kezdte alkalmazni, vagy bővítette ki a munkaerő-kölcsönzés, mint munkáltatási forma alkalmazási területét. Arra számítanak, hogy a munkaerő-kölcsönzés tovább fog erősödni. Főleg, mivel még nem tudni, hogy a jelenlegi állapot a stabilizálódás és egy hosszú távú fellendülés kezdete, vagy csak most következik a válság második, negatív hulláma. A vállalatok óvatosan terveznek munkaerő-gazdálkodásuk terén is, melyhez a munkaerő-kölcsönzés megfelelő rugalmasságot tud biztosítani.


A kölcsönző cégek piacának átrendeződése



A kölcsönző cégeket is érintette a recesszió. Voltak, akik eltűntek, mások pedig épp most látták elérkezettnek az időt, hogy - az egyre keresettebbé váló kölcsönzés hatására - saját munkaerő-kölcsönző vállalkozást indítsanak.
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) legutóbbi, nyilvánosságra hozott adatai szerint 2008. december 31-én 948 munkaerő-kölcsönző cég működött és 116 835 munkavállalót foglalkoztattak kölcsönzött munkaviszonyban. A legtöbben a mezőgazdaságban, a feldolgozóipar területén, valamint adminisztrációs munkakörökben tevékenykedtek. A legtöbb munkaerő-kölcsönző vállalkozás a közép-magyarországi régióban működik.
Több cég szünetelteti működését, mások a fúzióban keresik a megoldást a gazdasági válság hatására végbemenő változásokra. A külföldi tulajdonú munkaerő-kölcsönzők pedig, úgy tűnik, egy időre leálltak a magyarországi terjeszkedéssel. A válság újraírja a piaci szereplők helyzetét, nagyon erős a szelekció Csaposs Noémi elmondása szerint. Az erőteljes versenyben, a túltelített piacon hosszú távon csak a tőkeerős és nagy szakmai tudású, jó referenciákkal rendelkező munkaerő-kölcsönző cégek fognak tudni talpon maradni. Amiatt is, mivel az eddigi tervezhető kölcsönzői ciklikusság helyett, jóval kiszámíthatatlanabb, hektikusabb gazdasági körülmények között kell helytállniuk.


Tapasztalatszerzés és ugródeszka



A kölcsönzéses formában betölthető állások legálisak és korrektek. A munkaerő-kölcsönzés során talán azonban az a legfontosabb, hogy mind a kölcsönzésről, mind pedig a kölcsönző és munkaadó cégről kellő információ birtokában vállalják el az így meghirdetett pozíciókat. Hiszen sok esetben a tájékozatlanság miatt elégedetlenek ezzel a munkaformával - mondja Csaposs Noémi. Érdemes tudni, hogy akik ezt a munkaformát választják, leggyakrabban határozott munkaidőre kerülnek alkalmazásba, de lehetőség van határozatlan idejű kölcsönzésre is. Valamint, hogy (az egyenlő bánásmód elve alapján) egy év elteltével a kölcsönzött munkaerőt is ugyanazok a juttatások illetik meg, mint az állományba lévő munkatársakat. Vagyis: adott cafeteria rendszerben működő vállalatnál ugyanúgy biztosítani kell a juttatásokat (pl. a munkába járási hozzájárulást, vagy az étkezési utalványt), mint a többi dolgozónak. Erre a kölcsönző cégeknek kell tekintettel lenniük, de a kölcsönzésben foglalkoztatottak is felhívhatják rá a figyelmet, ha látják, hogy a többi munkavállaló ilyenben részesül.
Az egyik legnagyobb munkaerő-kölcsönző cég, a 20 országban működő Trenkwalder kölcsönzött állományának 30 százalékát az irodai munkakörök teszik ki, 70 százalékban pedig fizikai munkakörökbe kölcsönöz.


A munkaerő-kölcsönzésben alkalmazott - főként fizikai munkakörök esetében - a kiválasztás kevésbé hosszadalmas és bonyolult, így sok esetben könnyebb ebben a formában munkát találni. A kölcsönzés azért is hasznos az álláskeresők számára, mert így nem esnek ki a gyakorlatból, sőt, a betanítás során új munkatapasztalatokat is szerezhetnek. Mindemellett pedig kiváló lehetőséget jelent arra, hogy megmutassák, mire képesek. Gyakori, hogy a jól teljesítő, kölcsönzötti munkaviszonnyal indult munkavállalók, amint lehetőség nyílik a létszámbővítésre, állandó státuszba kerülnek a kölcsönbevevő cégnél, mint kipróbált és bevált munkaerő. Még jobban kihasználhatják a kölcsönzésből származó előnyöket azok, akik a munkaerő-kölcsönzés szezonális jellegéhez alkalmazkodva vállalják a mobilitást, hogy adott helyzetben, a gyártás, vagy termelés kívánalmainak megfelelően, ideiglenesen az ország egyik részéből a másikba költözzenek, és ott végezzék ugyanazokat a feladatokat. A gazdasági szereplők már felismerték az ebben rejlő lehetőségeket, Magyarországon azonban egyelőre még kevésbé rugalmasak a munkavállalók. A recesszió, és az elkövetkező kilábalás azonban várhatóan ezen a területen is újragondolásra készteti majd az álláskeresőket.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden váltáson gondolkodó munkavállaló potenciális jelölt

Kutatások szerint a munkavállalók közel egyharmada megfontolná a munkahelyváltást egy jó ajánlat miatt. Többszázezer betöltetlen pozíció jelzi,... Teljes cikk

Új kölcsönzési üzletágvezető a Prohumannál

Februártól munkaerőkölcsönzési üzletágvezetőként folytatja munkáját a Prohuman csapatában Izsó Balázs. Teljes cikk

2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén

Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk