Az élethosszig tartó tanulás követelményével párhuzamosan az oktatás egyre több és több erőforrást igényel. Annak érdekében, hogy ezt az egyre növekvő finanszírozási igényt ki tudjuk elégíteni, három fontos kérdésre választ adunk: (i) ki fizessen az oktatásért, (ii) ki finanszírozza az oktatást, (iii) milyen formában történjen a finanszírozás. Mindenekelőtt le kell szögezni: a költségviselő nem feltétlenül azonos a finanszírozóval. Elképzelhető, hogy akár a hitelpiac, akár az állami szféra finanszírozza az oktatás aktuális költségeit, miközben a végső költségviselő a hallgató, akinek ezt az összeget, hitelt valamilyen formában vissza kell fizetni.

Sok fiatal van, akik az éretségi után nem tanulnak tovább egyetemen, főiskolán, hanem különböző szaktanfolyamokra íratkoznak be. Ezek, a néhány hónapos, vagy egy-két éves képzések javítják ugyan az elhelyezkedés esélyét, de hosszabb távon nem nyújtanak komoly karrieresélyt - állítják a szakértők.

A hazai közepes és nagyvállalatok általában figyelnek dolgozóik szakmai továbbképzésére, és éves árbevételük 2-3 százalékát szánják erre a célra. A kisvállalatok viszont aggasztóan érdektelenek a képzések iránt, és az ehhez fűződő támogatási lehetőségeket sem használják ki, számol be a Világgazdaság.

A klasszikus iskolarendszerű oktatáson túl kiemelt képzési szerephez jutnak a hazai vállalatok is. Egyre több szakember gondolja úgy, hogy az önképzés, a fejlesztés felelőssége a vállalat munkatársain van, a dolgozóknak aktív "menedzsereknek" kell lenniük az élethosszig tartó tanulás folyamatában.