Mégsem lesz munkaszüneti nap december 24-e?
Nem gyűlt össze a szükséges, jogszabályban rögzített számú érvényes aláírás a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítása ügyében kezdeményezett népszavazáshoz; az összegyűjtött mintegy 66,5 ezer aláírást a kezdeményező Bíró Zoltán adta le a Nemzeti Választási Irodának (NVI) - írja az MTI.
A hitelesített kérdés úgy szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy december huszonnegyedike munkaszüneti nap legyen?" A Bíró Zoltán által kezdeményezett népszavazás aláírásgyűjtése augusztus 1-jén kezdődött, és a jogszabály előírása alapján november 28-án 16 óráig tartott.
A jogszabály szerint ha az aláírásgyűjtésre rendelkezésre álló idő alatt sikerül összegyűjteni kétszázezer érvényes aláírást, akkor az Országgyűlésnek 30 napon belül el kell rendelnie a népszavazást. Ha az aláírások száma százezer és kétszázezer között van, akkor a parlament hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy elrendeli-e a népszavazást.
Bíró Zoltán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: leadta az aláírásokat a Nemzeti Választási Irodának, az íveken mintegy 66,5 ezer aláírás szerepel, így - írta - a törvényhozásnak ezzel nincs feladata. Megjegyezte: a gyűjtésben részt vállaló Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Vasas Szakszervezetek 34 ezer, az MSZP csaknem 27 ezer, a Párbeszéd pedig több mint kétezer aláírást gyűjtött.
Bíró Zoltán hozzátette, bízik abban, hogy a jogalkotó figyelembe veszi az emberek akaratát, hiszen - jegyezte meg - egy korábbi közvélemény-kutatás szerint a válaszolók 96 százaléka egyetért azzal, hogy december 24-e legyen munkaszünet. Mint írta, meggyőződése szerint az aláírásgyűjtés viszonylagos sikertelenségének oka a jogszabályi környezetben keresendő. A népszavazási törvény szerint ugyanis az aláírásgyűjtő íveket az NVI bocsátja a kezdeményező rendelkezésére, akinek azokkal el kell számolnia, és minden hiányzó ív után ezer forint bírságot szabnak ki. Ez sokakat elriasztott attól, hogy közreműködjenek, mert - egyébként érthető módon - nem akartak anyagi felelősséget vállalni - tette hozzá.
Megjegyezte: 176 ívvel nem tudott elszámolni, ezért 176 ezer forintos bírságot fog kapni, ami miatt alkotmányjogi panaszt nyújt be. Meggyőződése szerint a jelenlegi szabályozás szükségtelenül és aránytalanul korlátozza alkotmányos alapjogát, a népszavazáshoz való jog gyakorlását - mondta.
MTI
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 3 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 3 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 3 hete
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- Felvehetem-e titokban az üzleti tárgyaláson elhangzottakat? 1 hónapja
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- Munkaszüneti nap lesz a választások napja, hogy mindenki el tudjon menni szavazni 1 hónapja
- Immár hivatalos: 2025-ben három szombati munkanap is lesz! 1 hónapja
- Feketén dolgozó külföldi állampolgárokat utasítottak ki Magyarországról 1 hónapja
- 30 százalékos európai szabadalmi díjkedvezményt kapnak a mikrovállalkozások 1 hónapja