kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

2000 új munkahely Debrecenben

A debreceni polgármester szerint megduplázódhat és elérheti a hatezret az üzleti szolgáltatói szektorban dolgozók száma Debrecenben - írja az MTI.

images

images

Papp László közölte: az önkormányzati tulajdonban lévő Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és a HUNÉP Universal Építőipari Zrt. együttműködésében, tízmilliárd forintért, üzleti vállalkozásban felépülő irodaházban több mint kétezer új munkahely létesül az üzleti szolgáltatói szektorban. Az épület "A" kategóriás és LEED Gold minősítésű lesz, így megfelel majd a legmodernebb elvárásoknak.

Debrecen iránt töretlen a befektetői érdeklődés - tette hozzá a polgármester, megjegyezve: az Új főnix terv támogatásával 2016-ban és 2017 első felében 100 milliárd forint áramlott a városi gazdaságba, amellyel háromezer új munkahelyet teremtettek, ebből nyolcszázat az üzleti szolgáltatói szektorban.

Pósán László, a térség országgyűlési képviselője az egyetem szerepét hangsúlyozva óriási gazdaságfejlesztési előnynek nevezte "Debrecen és a Debreceni Egyetem párját ritkító együttműködését". Reményét fejezte ki, hogy az új Forest Office irodaház olyan vállalkozásokat vonz Debrecenbe, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy minél több, az egyetemről kikerülő, magasan képzett fiatal helyben találja meg számításait és munkahelyét.

Mészáros József, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának elnöke, és Szűcs Gyula, a HUNÉP Universal Építőipari Zrt. elnök-vezérigazgatója a közös beruházásról elmondták: a 22 ezer négyzetméteres, három tömbből álló épület 2018 második felére készül el, majd elhelyezték az irodaház alapkövét.

MTI
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Dolgozói motiváció 2024 - top 10 nem pénzbeli motivációs eszköz

Nem csak a pénz számít - a vállalatok folyamatosan dolgoznak azon, hogy különböző, béren kívüli motivációs eszközökkel is javítsák a... Teljes cikk

Végre egy jó hír: meglepően gyorsan alkalmazkodtak a polikrízishez a női felsővezetők

Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti... Teljes cikk

A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk