kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Elsősegélynyújtási verseny egészségügyi szakdolgozóknak

A Szabolcs -Szatmár Bereg Megyei Jósa András Oktató Kórházban kilencedik éve működik a Regionális Reanimációs Képzési Központ, azzal a céllal, hogy továbbképzési formában folyamatos ismereteket nyújtson a kórház orvosainak, egészségügyi szakdolgozóinak újraélesztési, elsősegélynyújtási ismeretekből.

2007. szeptember 20-án az intézmény egészségügyi szakdolgozóinak részvételével "Házi Elsősegélynyújtási Versenyt" rendezett 9x3 fős csapatok részvételével, - azonos szakirodalomból történő felkészülést követően. Az első és második helyezést elért csapat képviseli a Jósa András Oktató Kórházat 2007. október 4-én a Zay Anna Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégiumban megrendezésre kerülő megyei versenyen, ahol a megye kórházai illetve a Zay iskola csapatai csatlakoznak hozzájuk.

A verseny célja, hogy megerősítést nyerjen az a feltételezés, hogy a munkatársak rendelkeznek azokkal az ismeretekkel, gyakorlati készségekkel, amely minden váratlan helyzetben előhívható szakszerű beavatkozást tesz lehetővé, s ezt verseny formájában be is mutatják.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk

Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk