kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Hogy néz ki ma egy álommunkahely?

A Google és a többi Szilícium-völgyi techcég képe sok HR szakember fejében villan be, ha álommunkahelyről van szó - pedig amire a munkavállalók igazán vágynak, azt akár egy hazai kisvállalkozás is könnyen megvalósíthatja.

Egyik évről a másikra hirtelen minden menő kávézó ugyanúgy kezdett kinézni - Edison-lámpák, nagy nyersfa asztalok, téglafal - San Franciscotól Berlinen át Budapesten keresztül Odesszáig. A Szilícium-völgyből indult trend ugyanakkor úgy tűnik, nem csak a szórakozóhelyeket, hanem a munkahelyekkel kapcsolatos elvárásokat is befolyásolja.

A Docusoft is DreamJo.bs cég

Játékszobák, ingyen ebéd, csocsó, ping-pong - mintha ezek nélkül már nem is lehetne tehetségeket felvenni egy céghez. Pedig kutatás-kutatás után bizonyítja, hogy a legfontosabbnak nem ezt tartják a 80-as, 90-es években született munkavállalók, hanem a fejlődési lehetőséget. Ha a munkában fejlődni tudnak, akkor Daniel H. Pink, a Motiváció 3.0 szerzője szerint az megszűnik munkának lenni: nem a teljesítésért dolgozunk, hanem a munka maga lesz egy önbeteljesítő cél. Ezt a flow élményt keresi mindenki, de kevesen találják: az X és Y generációs munkavállalók mindössze 29 százaléka érzi magát lekötve a munkája során.

Mi az, ami jobbá tehetné ezt az arányt? A fiatal munkavállalók szeretnének saját maguk főnökei lenni - de ha erre nincs lehetőségük, preferálnák, ha a főnökük inkább coach, vagy mentor szerepét töltené be. A menedzserük és a menedzsment milyensége a Gallup felmérése szerint még fontosabb tényező volt az álláskeresés során, mint az előremenetel lehetősége - azaz az álommunkahely egyre kevésbé szól a cégről, és egyre inkább a csapatról, amihez csatlakoznának.

Ezt a trendet ismertük fel mi is a DreamJo.bs-nál, ahol abban hiszünk, hogy minden munkahely lehet álom-munkahely. Létrehoztunk ezért egy olyan munkahely-szerelem közvetítő állásportált, ahol a cégeknek nem csak arra van lehetősége, hogy felöltsék a hirdetéseiket, hanem arra is, hogy egy profil létrehozásával bemutassák kik, min és miért dolgoznak a csapataikban. Azáltal, hogy a cégek kiépítik egyszerűsített munkáltatói márkájukat jobban megismerik magukat amiből több előnyük is származik. A nemzetközi statisztikák szerint azok a vállalatok, amelyek rendelkeznek munkáltatói márkával, 10%-kal kevesebbet költenek bérekre, 28%-al kisebb a fluktuációjuk és 46%-kal kevesebbe kerül számukra egy pozíció feltöltése. Ezeket az előnyöket most akár a kis- és közepes vállalatok is élvezhetik. A Dreamjo.bs-on keresők sokkal több információ alapján hozhatnak döntést, így megsokszorozódik annak az esélye, hogy a munkáltató a megfelelő munkavállalóval találkozik és vica-versa. A cégek számára tanácsadást is nyújtunk, így a profil elkészítése során jobban megismerhetik önmagukat, és azt, hogy mivel nyűgözhetik le a potenciális munkavállalókat.

A flexibilis munkaidő, és a nem versenyistálló, hanem kooperatív jellegű munkahelyek például szintén előkelő helyen szerepelnek az álommunkahelyek hozzávalói között. A munkavállalók ma ugyanúgy befektetést keresnek, mint a kockatőkések - csak nem a pénzüket, hanem az idejüket és a készségeiket szeretnék olyan helyen kamatoztatni, ahol fejlődhetnek, és egy támogató menedzsment mellett valódi változást idézhetnek elő.

Az említett Gallup kutatásban a 9 mért tényező közül az “informális munkakörnyezetre”, azaz a csocsóasztalra mondták a legkevesebben, hogy nagyon fontosnak tartanák. Az álommunkahelyen lehet fejlődni, változásokat eszközölni, és jófej főnökök vannak, akik nem túráztatják a kollégáikat feleslegesen - San Franciscotól Berlinen át Budapesten keresztül Odesszáig.

Németh Anna, a www.dreamjo.bs társ-alapítója
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Több mint 27 éves HR vezetői tapasztalatát viszi be a Corvinus képzésébe

Jakobsen Petra HR tanácsadóval, a Flow Consulting HR üzletágának vezetőjével a teljesítményértékelés változásáról, a HR analitika üzleti... Teljes cikk

Új, innovatív kezdeményezés Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler

A Schaeffler-csoport egyik legnagyobb vállalata, a Schaeffler Savaria Kft. új, innovatív projektbe kezdett. Duális egyetemi mentor programot indított a... Teljes cikk