kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Egyre több időt töltünk betegállományban

A KSH adatai szerint a hivatalos munkanapok 14,1 százalékát töltötték 2016-ban a magyar munkavállalók szabadságon, betegállományban, igazolt vagy igazolatlan hiányzással - írja a Világgazdaság.

images

2016-ban átlagosan 39,1 napot töltöttek távol a munkahelyüktől a dolgozók. A fizikai dolgozók kétszer annyi betegszabadságot vesznek ki, mint a szellemi munkát végzők. A legalább 5 főt foglalkoztató cégeknél a szellemi munkakörben dolgozók három nappal több időt töltöttek munkával, mint a fizikaiak - írja a lap.

Minél többen dolgoznak egy vállalkozásnál annál több a betegség miatt kieső napok száma. A KSH adataiból kiderül, hogy az 5-49 fős szervezeteknél dolgozók átlagosan fejenként csak 3,8 napot voltak táppénzen vagy betegszabadságon (a fizikaiak 4,6, a szellemiek 2,6 napot), addig az 50-249 közöttieknél ez már 8,7 nap (10,4, illetve 5,7 nap), de ez is jóval alacsonyabb volt, mint a legalább 250 főt foglalkoztató vállalkozásokra jellemző 11,2 nap (14, illetve 7,1 nap).

Betegség miatt a leghosszabb időt a feldolgozóipar fizikai foglalkozású dolgozói hiányoztak, a legtöbbet (16,8 napot) a villamos berendezések gyártásában munkálkodók.

A szellemi munkakört ellátók betegség miatt a pénzügy, biztosítás és a vízellátás ágazatokban hiányoztak a leghosszabban, átlagosan 8,5 napot, míg a legrövidebb ideig (4,8 nap) az építőipar szellemi foglalkozású dolgozói.

A szabadságon töltött idő a fizikai dolgozók esetében a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás ágazatban volt a legmagasabb.

Fotó: Pixabay
Világgazdaság
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk