kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

A holnap agrárszakemberei nagyon sikeresek lesznek a munkaerőpiacon

A Szent István Egyetem Tanévzáró Ünnepi Szenátusi Ülését június 14-én tartották az Egyetem gödöllői campusán - írja az agrotrend.hu.

A 2018/2019-es akadémiai év befejezése alkalmából Dr. Bódis József oktatásért felelős államtitkár ünnepi köszöntőjében a Szent István Egyetemre, mint az agrártudományok zászlóshajójára hívta fel a figyelmet.

„Mint minden felsőoktatási intézmény, így a SZIE is azért dolgozik, hogy a magyar értelmiség megújuljon. Ehhez természetesen nélkülözhetetlen az egyes hivatásokhoz kapcsolódó szaktudás, ez azonban nem minden.

Az értelmiségivé válás szempontjából - a szakmai felkészültségen túl - ezek nagyon fontos dolgok. Mindig lesznek eltűnő és megújuló szakmák, így a rendelkezésre álló szaktudás mellett a felsőoktatási intézmények fő feladata ennek a nyitott szemléletnek az elmélyítése, a folytonos tanulásba vetett hit magjának elvetése - idézi az agrotrend.hu.

Komoly műhelymunka folyik azzal kapcsolatosan, hogy milyen irányba folytatódjon a magyar felsőoktatás jövője. Egy olyan szakmai koncepció kezd összeállni, amely által az Önök intézménye még inkább zászlóshajóvá válhat.”

Vonzóbbá kell tenni az agrár-felsőoktatást a fiatalok körében, hogy legyen elegendő jelentkező, s ezáltal a szakmának utánpótlása - kezdte felszólalását Dr. Palkovics László rektor. Egy szintre kell emelni a hallgatók szerteágazó ismertanyagát, valamint szem előtt kell tartani az adott szakmák és a kormányzat jelenlegi és várható igényeit, a képzéseknek még inkább a piac igényeit kell szolgálniuk.

A SZIE vezetője kitért az intézményt érintő sikerekre is, a Magyar Akkreditációs Bizottság a közelmúltban a Szent István Egyetem 11 egyetemi tanári pályázatát támogatta, amely rendkívüli eredmény. Csákiné Michéli Erika professzor elnyerte az MTA levelező tagságát, továbbá a brit Quacquarelli Symonds (QS) legfrissebb képzésterületi rangsorában az intézmény 50 helyet lépett előre.


agrotrend.hu
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Női oktató kapta idén a Gács-András díjat

Csomós Petra, az ELTE TTK Alkalmazott Analízis és Számításmatematikai Tanszékének docensének személyében másodszor nyerte el női oktató az... Teljes cikk

Az X generációsok tudják: ha nem tanulsz, véged - avagy miért jó megtartani a középkorú munkavállalót?

Nincsenek könnyű helyzetben manapság az X generációs (jellemzően 1960 és 1979 között született) munkavállalók. Könnyen kerülhetnek... Teljes cikk

Az év eleje a felmondások ideje?

Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően... Teljes cikk