kapubanner for mobile

A szokásosnál sokkal többen jelentkeztek keresztféléves képzésre

A februárban induló keresztféléves képzésekre sokkal többen jelentkeztek, mint az elmúlt években. Szokás szerint most is a gazdasági és műszaki szakok vonzották a legtöbb érdeklődőt, a legtöbben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre (BME) jelentkeztek - írja a Magyar Nemzet.

A lap a Felvi.hu-n közzétett statisztikákra hivatkozva azt írja, hogy csaknem hat és fél ezren jelentkeztek az egyetemek és főiskolák 2021 februárjában induló keresztféléves képzéseire. Míg az általános eljárásban idén jelentősen visszaesett az érdeklődés, a keresztféléves meghirdetések jó ideje nem voltak ilyen népszerűek, utoljára 2012-ben adtak be ennyien kérelmet.

A felsőoktatási intézmények ezúttal jórészt csak mesterképzéseket hirdettek meg, ennek megfelelően nem a frissen érettségizett, hanem főként a 22-23 éves korosztály képviseltette magát a jelentkezők között. Alapképzésből szűkebb volt a választék, ráadásul ebben a képzéstípusban most kizárólag fizetős helyeket kínáltak. A mesterszakokra 5535-en, alapképzésekre pedig 754-en jelentkeztek. Osztatlan képzések közül ebben a szezonban egyetlen, a tanári indul el.

A lap szerint a fiatalok érdeklődési köre nem változott a korábbi évekhez képest: a gazdaságtudományi és a műszaki szakok bizonyultak a legnépszerűbbnek. A mesterképzések közül a vezetés és szervezés, a gépészmérnöki és a marketingképzésekre adták be a legtöbb felvételi kérelmet, de helyet kapott a top tízben a tanári mesterszak is. Alapképzésben szintén a gazdálkodás, a kereskedelem és a kommunikáció vezet, emellett sokan jelölték be a turizmust és az óvodapedagógus szakot is.

A legtöbb jelentkezőt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vonzotta, második helyen az ELTE végzett, harmadik a Szent István Egyetem lett.

A Műegyetem azt közölte: tíz százalékkal tudták növelni népszerűségüket a tavalyi évhez képest. Az intézmény harminc képzést kínált, melyek egy része angol nyelvű. A legtöbb felvételiző a villamosmérnöki és informatikai kart, valamint a gépészmérnöki kart választotta.

A ponthatárokat várhatóan január 25-én hirdetik ki. A jelentkezők a pontszámításhoz szükséges, illetve többletpontokat igazoló dokumentumokat legkésőbb január 11-ig tölthetik fel az e-felvételi rendszerébe, és ugyaneddig lehet még módosítani a megjelölt szakok sorrendjén is. Ha valaki meggondolta magát, sorrendmódosításra egyetlen alkalommal van lehetőség, és a beadott jelentkezést vissza is lehet vonni.

Aki most lecsúszott a jelentkezési határidőről, de nem akar jövő szeptemberig várni a továbbtanulással, OKJ-s képzéseket is választhat.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanulás fájdalmától az AI-forradalomig: így alakul át a vállalati oktatás

Sok munkavállaló nem érzi azt, hogy jó tanulni. A „tanulási fájdalom” nem csupán egyéni kényelmetlenség, hanem a vállalati hatékonyság... Teljes cikk

Ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot jelöli a gyermek- és oktatásügyi miniszteri pozícióra Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, leendő miniszterelnök. Teljes cikk

A mesterséges intelligencia hatása a vállalkozásokra: előnyök és buktatók

A mesterséges intelligencia (MI) mára szervesen beépült a szervezetek működésébe, tanulási folyamataiba és eredménytermelésébe. Fontos, hogy a... Teljes cikk