kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Nem várt helyről döntöttek a toborzás jövőjéről

Mi a közös bennük: kamionsofőr, bolti eladó, telefonos ügyfélszolgálatos? Mind a három szakma éveken belül meg fog szűnni a robotok fejlődésével. Senki nem hitte volna, de a recruiterek még a kasszások előtt elveszthetik a munkájukat.

Életveszély, vagy éppen hatalmas lehetőség?

A munkaerő-közvetítés sokkal nehezebb lett az elmúlt években. Ez nem új hír, már a 2015-ös Glassdoor jelentés is arról számolt be, hogy az üres pozíciók betöltéséhez szükséges idő megtöbbszöröződött. Németországban például 2010 és 2013 között 12-ről 35 napra nőtt a kiválasztás hossza.

A recruiterek idegőrlő munkát végeznek, hiszen a megkeresettek 86%-a nem is aktív álláskereső, tehát a recruiterek munkája döntő részben gyakorlatilag időpocsékolás. Ez átrendezte a piacot és magát a recruiter szakmát is. A rossz hatékonyság az egekbe lőtte a munkaerő-közvetítők árait, illetve a recruiterek is inkább sales jelleggel keresik fel a jelöltet, a cégek igényei és elvárásai pedig egyre inkább háttérbe szorulnak.

A Bersin by Deloitte jelentése szerint az recruitment iparág költségei többszörös lett a korábbi évekhez képest. Sokkal drágábbak a hirdetési költségek, a növekvő reklámzaj és foglalkoztatottsági arány miatt minden egyes jelentkezőt háromszor-négyszer drágább elérni.

Pedig a megoldás évek óta ott lapult a tenyerünkben

Merésznek kell lenni, ha valaki a fentiekben lehetőséget lát. Pedig szokás szerint a technológia és a közösségi kapcsolatok megfelelő kombinációjával ismét kirakták egy megoldhatatlannak tűnő problémákkal küzdő szektor Rubik kockáját. Ahogy az Uber demokratizálta a személyszállítást (saját autók nélkül, csupán a közösségre támaszkodva), az Airbnb pedig a szállásadást (saját szálláshelyek nélkül, kizárólag a közösséget felhasználva), a Talentuno a toborzást tette vonzóvá és nyitotta meg a tömegek felé.

Ez a magyar startup gondolt egy nagyot és fejlesztett egy mobil applikációt, ahol a leterhelt és kedvezőtlen piaci körülmények között dolgozó recruiterek helyett az utca emberét kérdezik meg, hogy ismernek-e valakit a hirdetett pozíciókra. Szomszéd, volt csoporttárs, unokatestvér? A tökéletes jelöltet biztos, hogy ismeri valaki. Miután megvan a jelölt, egy program elvégzi a szűrés 95%-át. Gyorsabb, olcsóbb és hatékonyabb.

Hogy mekkora potenciál van a recruiter szakma közösségivé formálásában? Az eddigi eredmények alapján rengeteg. A Talentuno szolgáltatása nem várt mértékben növekszik, és lesz egyre népszerűbb az “önkéntes recruiterek” és az állásokat hirdető cégek között is. Ez nem is csoda, hiszen a szolgáltatások megnyitása a tömegek, a közösség számára a virtuális térben már több iparágban is bizonyított.

Az újdonsült amatőr recruiterek busás jutalékot kapnak minden egyes felvett jelentkező után, a jelentkezők sokkal jobban bíznak a személyes recruiterükben, az álláshirdető cégek pedig örülnek a gyorsaságnak, a kedvezőbb áraknak és az automatizmus biztosította állandó minőségnek.

Mi lesz így a hivatásos recruiterekkel?

Döntés előtt állnak. Vagy ragaszkodnak a régi módszerhez, vagy a tapasztalatukat felhasználva ők is felveszik a kesztyűt a tömegekkel. A beszámolók szerint a “közösségi recruiterek” 18%-a recruitment szakember, 12%-a pedig egyéb HR tapasztalattal rendelkezik. Ők követték a régi bölcsességet: amin nem tudsz változtatni, állj az élére.

Hogy a többi recruiterrel mi lesz? Sikerül-e diadalmaskodniuk a közösségi térben, vagy lemossa őket az új generáció? Kell-e konfliktusra számítani, mint a taxi-Uber, hotelek-Airbnb között? Most még semmi sem biztos, de izgalmas időszak elé nézünk.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Több mint 27 éves HR vezetői tapasztalatát viszi be a Corvinus képzésébe

Jakobsen Petra HR tanácsadóval, a Flow Consulting HR üzletágának vezetőjével a teljesítményértékelés változásáról, a HR analitika üzleti... Teljes cikk

Új, innovatív kezdeményezés Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler

A Schaeffler-csoport egyik legnagyobb vállalata, a Schaeffler Savaria Kft. új, innovatív projektbe kezdett. Duális egyetemi mentor programot indított a... Teljes cikk