kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Újra tárgyalnak a minimálbérről

Szerdán újra tárgyalóasztalhoz ül a munkaadói, a munkavállalói és a kormányoldal, hogy a jövő évi minimálbéremelésről egyeztessenek - írja a Magyar Nemzet.

A 2018 végén megkötött, jelenleg is érvényben lévő, kétéves bérmegállapodás szerint 2020-ban 8 százalékkal emelkedne a minimálbér, bruttó 161 ezer forintra, míg a garantált bérminimum - szintén nyolcszázalékos emeléssel - 210,6 ezer forintra. Az egyezség lehetővé teszi, hogy ha a 2019-re előrejelzett makrogazdasági mutatóktól eltérnek a végleges számok, újratárgyalható a 2020-ra tervezett emelés.

A lap szerint a szakszervezetek legalább tízszázalékos emelést szeretnének elérni. A Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Liga Szakszervezetek úgy vélik a vártnál nagyobb mértékben nő a gazdaság, magasabb az infláció, illetve a termelékenységi mutató is javult. Két számjegyű mértékben csökkent a szociális hozzájárulási adó, tehát a munkáltatók kaptak jelentős köztehercsökkentést, ráadásul a béremelések érdekében.

Varga Mihály korábban azt mondta vállalhatónak tartja a 10-10 százalékos emelést, erről itt írtunk.

A felek holnap tárgyalóasztalhoz ülnek, de döntés vélhetően még nem fognak születni.

Friss bérkalkulátor a HR Portálon, valamint Bérkalkulátor az elmúlt 3 év bruttó-nettó adataival és családi bérkalkulátor.

Magyar Nemzet
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk

Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk

Itt vannak a feketén foglalkoztatók

Az adóhatóság a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette. Teljes cikk