Megtartották Münchenben az első magyar építőipari hazatérő börzét
Megtartották csütörtök este Münchenben az első úgynevezett építőipari hazatérő börzét, amelyen új munkatársakat kereső magyar vállalkozások mutatkoztak be a hazaköltözés gondolatával foglalkozó bajorországi magyar munkavállalóknak - írja az MTI.
Az építőipari vállalkozásoknak 25 ezer milliárd forintnyi munkát kell elvégezniük 2023-ig Magyarországon, amihez kiváló szakemberekre van szükség. Ezért indított el az ÉVOSZ egy úgynevezett hazahívó programot, amelynek első rendezvénye a müncheni fórum volt.
A 2013-ban elért foglalkoztatási mélypontig 80 ezer ember hagyta el az ágazatot, nagyjából 30 ezren Németországban vállaltak munkát, közülük 12 ezren Bajorország tartományban - indokolta a helyszínválasztást Koji László.
A börzén hét cég mutatkozott be, valamennyi az ágazat meghatározó, és 100 százalékban magyar tulajdonban lévő szereplői közé tartozik. Képviselőik több tucat megbeszélést folytattak az érdeklődőkkel.
A Németországban megszokott bérek nagyjából 60 százalékát tudják kínálni nekik, de tartósan, legalább 2023-ig biztosítják a munkát és a részvételt hazai, nagy értékű és igen érdekes, szakmai kihívást jelentő projektekben - emelte ki az ÉVOSZ elnöke a közmédiának adott nyilatkozatában, hozzátéve, hogy a magyar vállalatok lakhatási és munkába járási támogatást, és folyamatos továbbképzést is kínálnak a potenciális új munkatársaknak.
"Úgy gondoltuk, hogy egy próbát megér, és ami azt illeti, jó benyomást tett ránk" - mondta a müncheni magyar főkonzulátuson tartott börzéről egy résztvevő, aki ácsként dolgozik Bajorországban. A fiatalember feleségével együtt vett részt a rendezvényen, aki azt mondta: "családalapítás előtt álló párként meg kell gondolnunk, hogy milyen anyagi lehetőségek vannak, és most talán kicsit kedvezőbbnek tűnnek az otthoni lehetőségek".
"Húsz év után már hazamennék" - mondta egy idősebb érdeklődő, aki nyolc évig Bécsben dolgozott, az utóbbi 12 évben pedig Bajorországban, építésvezetőként. "A családom még nem akar hazamenni, de én igen, és keresem a lehetőséget, hogy meggyőzzem őket arról, hogy van jó munkaadó", érdemes hazatérni - tette hozzá, kiemelve, hogy számára a fizetés mellett a munkahely biztonsága a legfontosabb.
MTI
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A külföldi munkavállalásnál a kiküldetés előnyeire hívta fel a figyelmet az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) keddi... Teljes cikk
A világ egyik legnagyobb technológiai vállalatának tartott Dell új irányelvei szerint nem jár előléptetés azoknak a munkavállalóknak, akik nem... Teljes cikk
Sok hazai vállalatnak okoz problémát, hogy vezető vagy magas pozícióban lévő külföldi kollégáik papíron igazolt végzettség hiányában az új... Teljes cikk
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 2 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 3 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 3 hete
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 3 hete
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 3 hete
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 3 hete
- Kiderült, miért váltak óvatosabbá a dolgozók a munkahelyváltást illetően 3 hete
- Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen 3 hete
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 3 hete
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 3 hete
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 3 hete