kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Közelít az ötezerhez az új Start kártya

Már 4534 új típusú Start kártya van forgalomban, a hagyományos Start kártyákból pedig eddig 72 940-et adtak ki - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium.

A Start kártya alaptípusa 2005 októberétől vehető igénybe annak érdekében, hogy egyszerűen adminisztrálható járulékkedvezménnyel ösztönözzék a munkáltatókat a pályakezdő fiatalok foglalkoztatására. Ezt az alaptípust egészítették ki az idén július elsejétől a Start Plusz és Start Extra kártyákkal.

A Start Plusz kártyát azok válthatják ki és foglalkoztathatók járulékkedvezménnyel, akik tartósan álláskeresők, vagy gyes, gyed, gyet illetve ápolási díj igénybevételét követő egy éven belül vállalnak munkát. Erre a kártyára jogosultak azok is, akik gyermekük egy éves kora után a gyes igénybevételével együtt kívánnak munkát vállalni. A tartósan álláskereső kategória annyit jelent, hogy a kártya igénylése előtti 16 hónapból legalább 12 hónapig volt az illető személy regisztrált álláskereső. A Start Plusz kártyával rendelkező személy foglalkoztatásakor a megtakarítás abból adódik, hogy az első évben az összes járulékkötelezettség csak 15 százalék, a második évben pedig 25 százalék, tételes egészségügyi hozzájárulást pedig nem kell fizetni.

A másik új típusú kártyára, a Start Extra kártyára azok jogosultak, akik ötven év feletti, vagy legfeljebb alapfokú végzettségű tartósan álláskeresők. Az ilyen személyek foglalkoztatásakor a kártya érvényességének első évében egyáltalán nem kell járulékot és tételes egészségügyi hozzájárulást fizetni, a második évben pedig összes kötelezettségként 15 százalékos járulékot.

Új típusok

A két új kártyatípusnál a minimálbér kétszereséig vehető igénybe a kedvezmény, a kártyatulajdonos a kártya érvényességi ideje alatt nemcsak egy, hanem egymást követően akár több munkáltatónál is dolgozhat kedvezménnyel. Az új típusú kártyák közül a Start Pluszból jelenleg csaknem 3000 az érvényes, a Start Extra kártyából pedig több mint 1500.

A Start alaptípus is két éves időszakra szóló kedvezmény jelent. A pályakezdő 25 éves koráig, felsőfokú végzettség esetén 30 éves koráig használhatja a kártyát. A kedvezmény ugyanaz, mint a Start Plusz kártyánál, azaz az első évben összes kötelezettségként 15, a második évben 25 százalékos járulékot kell fizetni a munkáltatónak.

A munkáltató csak a felsőfokú végzettségűeknél veheti igénybe a minimálbér kétszereséig a kedvezményt, az alap- és középfokú végzettségnél csak a minimálbér másfélszereséig.

A Start kártyákkal igénybe vett járulékkedvezmény miatt a társadalombiztosítás nem kap kevesebb járulékot, mert a különbözetet korábban a Munkaerőpiaci Alap egyenlítette ki, az új típusú kártyáknál erre európai uniós forrásokat is felhasználnak.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez... Teljes cikk

Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a mesterséges intelligencia megkerülhetetlen. Teljes cikk

Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás?

A vállalatok több mint fele szerint az elmúlt három évben nem volt összhang a fiatalok képzettségi szintje és a munkáltatói elvárások között. Teljes cikk