kapubanner for mobile

A Start-kártyánál fontosabb a szakmai alkalmasság

Július elsejétől bővül az eredetileg pályakezdők kedvezményes foglalkozatásra másfél éve indított Start-program. A Start Plusz programmal a gyesről visszatérő kismamák, a Start Extra programmal pedig az 50 év felettiek és a szakképzetlenek után vehetnek igénybe a munkaadók járulékkedvezményeket.

Nem könnyű megjósolni a jövő hónap elsejével induló Start Extra és Plusz programok eredményességét. A munkaerőpiac jellemzően hátrányos helyzetbe kerülő szereplőit (többek közt kisgyermekeseket, 50 év felettieket, szakképzetleneket) a kártya birtokában jelentős járulékkedvezménnyel alkalmazhatja a munkaadó. Ám a kártya korántsem az első helyen szerepel a munkaerő kiválasztási szempontok között.

Szaktudás is kell a járulékkedvezmény mellé
A pályakezdők által 2005. októbere óta igényelhető kártya nem jelent belépőt a céghez. Györkő Zoltán, a BalaBit IT Security Kft. személyzeti ügyekért is felelős üzletfejlesztési igazgatója elmomdta, örülnek a Start kártyával érkezőknek, de nem lehet szempont a kiválasztásnál. A jelölteknek igen komoly szakmai követelményeknek kell megfelelniük- így nem tesznek különbséget a Start kártyával vagy anélkül érkező pályázók között. Arról is említést tett: bár hasznos a Start program, kiötlői többet is tehetnének a népszerűsítéséért. Tapasztalatai alapján a munkaadók közül sokan még csak nem is hallottak a lehetőségről. Pórbál javítani az ismertségen a munkaügyi tárca. Legalábbis Schranz Edittől, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szóvivőjétől megtudtuk, a Start Plusz és Extra programokat az SZMM július elejétől a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve, a munkaerőpiacon jelen lévő közel 40 ezer kis-és középvállalkozás tájékoztatásával igyekszik népszerűsíteni.

Szintén nem előny a Start-kártya a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft-nél. Belső Barnabás személyzeti vezető szerint ha a Start kártyára is jogosult az ideális jelölt, felhívják a figyelmét a lehetőségre. Ám a pályázó kiválasztásánál nem ez dönt. Vannak azonban munkaadók, akik egyáltalán nem foglalkoznak a kérdéssel. Tóbiás Tekla, az Ernst & Young Tanácsadó Kft. HR-munkatársa kérésünkre elmondta: az új munkatársak kiválasztásánál kizárólag a szakmai szempontokat veszik figyelembe.

Takács Gabriella

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek