kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Szükség van a romákra az európai munkaerőpiacon

Járóka Lívia a Fideszes EP-képviselő az uniós romastratégiáról beszélt. Szerinte a munkahelyteremtés fontos tényezője Európa legszegényebb rétegeinek integrációjára. Ezt gyárak nyitásával, kis- és középvállalkozások fejlesztésével lehet elérni - írja az MTI.

images

images

A képviselő az Európai Parlamentben tartott, az uniós romastratégia 2020 utáni jövőjéről szóló konferencián elmondta: faji- vagy etnikai származásra való tekintet nélkül meg kell erősíteni az egyenlő bánásmód elvét, annak érdekében, hogy ez a cigányellenesség felszámolásáért folytatott küzdelem hatékony eszköze legyen.

A néppárti képviselő hangsúlyozta: a 2020 utáni időszak egyik fő célkitűzése, hogy az Európai Unió olyan jogi szabályozást vezessen be, amely szankcionálna egyes tagállamokat. Mégpedig azokat a tagállamokat, amelyek nem valósítják meg teljes körűen a kitűzött célokat.

A szóban forgó célok megvalósításának elmaradása ugyanis veszélyezteti Európa versenyképességét. A demográfiai mutatók ugyanis arra utalnak, hogy 2040-re megnövekszik a szegényebb rétegekből származó munkaerő létszáma. A szükséges képzés felgyorsítása érdekében pedig vállalkozásfejlesztő programok elindítása is szükségessé válik - tette hozzá a képviselő.

MTI
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk