Nem becsülik meg és alulfizetik az ápolókat
Túlterheltek, ennek ellenére nincsenek kellően megbecsülve az ápolók Magyarországon - közölte Balogh Zoltán, a magyar egészségügyi szakdolgozói kamara elnöke a Magyar Hírlapnak adott interjújában.
A felmérések szerint a hazai orvosok mintegy huszonöt százaléka kíván külföldön elhelyezkedni, s nincs ez másként a pályakezdő egészségügyi szakdolgozók körében sem. A maradék hetvenöt százalékot azonban nem a honvágy tartja vissza, hanem, hogy az ápolók többsége nő, s családalapítási vágyuk egyszerűen röghöz köti őket - fogalmazott a lapnak Balogh Zoltán.
A hazai ápolói szakma vonzóbbá tétele érdekében májusban megkezdődtek a tárgyalások az Egészségügyi Minisztériummal az úgynevezett minimumrendeletek módosításáról, ami szabályozná az egyes szakmai területekhez szükséges létszámot. Jelenleg ugyanis az ápolók még az orvosok feladatait is ellátják, miközben nemhogy a túlmunkát, de a munkakörükben foglalt tevékenységeket sem fizetik meg kellőképpen - hangsúlyozta a szakember, hozzátéve, ezek rendezése elengedhetetlen e felelősségteljes szakma túléléséhez, illetve az utánpótlás kineveléséhez.
A hazai ápolói szakma vonzóbbá tétele érdekében májusban megkezdődtek a tárgyalások az Egészségügyi Minisztériummal az úgynevezett minimumrendeletek módosításáról, ami szabályozná az egyes szakmai területekhez szükséges létszámot. Jelenleg ugyanis az ápolók még az orvosok feladatait is ellátják, miközben nemhogy a túlmunkát, de a munkakörükben foglalt tevékenységeket sem fizetik meg kellőképpen - hangsúlyozta a szakember, hozzátéve, ezek rendezése elengedhetetlen e felelősségteljes szakma túléléséhez, illetve az utánpótlás kineveléséhez.
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
További cikkek
Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás!
Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez... Teljes cikk
Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje
A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a mesterséges intelligencia megkerülhetetlen. Teljes cikk
Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás?
A vállalatok több mint fele szerint az elmúlt három évben nem volt összhang a fiatalok képzettségi szintje és a munkáltatói elvárások között. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Hálapénz elfogadása miatt ítéltek el egy debreceni orvost 2 hónapja
- Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost 2 hónapja
- Rémisztő adatok: az orvosok harmada menekülne az állami egészségügyből, nem a pénz miatt 2 hónapja
- BM: tovább nő az ápolók és az egészségügyben dolgozók bére 2 hónapja
- Szakdolgozók száma a magyar egészségügyben - grafikon 3 hónapja
- Romániában általános sztrájkkal fenyegetnek az egészségügyi szakszervezetek 4 hónapja
- Emelné az egészségügyi dolgozók bérét a Párbeszéd 4 hónapja
- Vezető beosztású orvos ellen emeltek vádat - kezelés után is kórházban maradhatott, aki fizetett 4 hónapja
- Ezen az applikáción ellenőrizhetjük, hogy befizeti-e utánunk a tb-t a munkáltatónk 4 hónapja
- Általános sztrájkba kezdtek az orvosok a szomszédunkban 4 hónapja
- Az fővárosba vezényelt vidéki mentősök úgy érzik, méltatlan körülmények közt dolgoznak 4 hónapja