kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Minden hetedik magyar munkás jogai sérülnek a munkahelyén

A munkaügyi ellenőrzések friss adatai szerint a vizsgált cégeknél majdnem minden hetedik dolgozót ért jogsértés. A legtöbbször a munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos visszásságok fordultak elő, írta az énpénzem.hu.

A munkaügyi ellenőrzések friss adatai szerint a vizsgált cégeknél majdnem minden hetedik dolgozót ért jogsértés. A legtöbbször a munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos visszásságok fordultak elő.

A jogsértések számában 2017 első negyedévében szinte minden területen javult a helyzet az előző évihez képest. A kedvezőbb számok mögött valójában azonban az áll, hogy majdnem ötödével kevesebb munkavállalót foglalkoztató céget vizsgáltak meg most, mint 2016 első negyedévében. Az eredményeket részben erre figyelve érdemes nézni, de az sem mellékes, hogy mindez azoknak a vállalatoknak a magatartását tükrözi, ahol egyáltalán volt ellenőrzés.

Kiugróan - az előző évi több mint háromszorosára, 16 százalékra - nőtt az agrárvállalkozások által feketén foglalkoztatott dolgozók aránya. Az összes ellenőrzöttnél egyébként ez 10,7 százalék az előző évi 10,3 százalékról. Öt éve még ez az arány 6,8 százalékra rúgott.

Az idei első negyedévben a jogsértéseket elkövető 3335 munkáltató közül 307-re szabtak ki összesen mintegy 44 millió forint bírságot. Kisebb cégekre a munkaügyi bírságot helyettesítő figyelmeztetési határozatot 687 esetben hoztak. Az ellenőrzésről az egyedi eseteket is tartalmazó teljes jelentést itt lehet megtalálni.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Minden hetedik magyar munkás jogai sérülnek a munkahelyén
2. oldal - Esély sem látszik a javulásra
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Komáromi akkumulátorgyár: nem volt veszélyes anyag, nem tudják, miért fájt a fejük a kórházba került dolgozóknak

Nem volt veszélyes anyag a levegőben a komáromi akkumulátorgyár területén. Március 31-én fejfájásos panaszok miatt nyolc alkalmazottat kórházba... Teljes cikk

Megújult honlapról érhető el a munkavédelmi szakemberek adatbázisa

Új struktúrával, modernebb megjelenéssel érhető el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi... Teljes cikk

Jelentősen emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok márciustól

A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk