kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

A fiatalok munkanélkülisége és a terrorizmus összefügg

Az EU fiataljainak legnagyobb problémája a munkanélküliség és az ezzel sok esetben összefüggő radikalizáció - mondta Navracsics Tibor egy pécsi konferencián.

Az uniós biztos szerint ennek a problémának köszönhetők az utóbbi időben végrehajtott terrorcselekmények is. Ezeket mind olyan második generációs bevándorlók követték el, akik nem tudtak azonosulni az uniós értékekkel. A politikus úgy látja, az európai közösségnek erre rövidtávon nincs válasza, hosszabb távon azonban az oktatás színvonalának emelése megoldást jelenthet.

„Ezek a fiatalok, akik a terrorcselekményeket követték el, már ott születtek Nyugat-Európában. Ott jártak iskolába, adott esetben egyetemre is. Ott kellett volna, hogy találkozzanak az európai értékekkel, és ott kellett volna, hogy híveivé váljanak az európai értékeknek. Hogy ezt nem sikerült elérniük az európai iskoláknak - bár azt mondhatjuk, hogy nagy százalékban igen, de mégis vannak ilyen tragikus esetek -, ez azt mutatja, hogy az európai oktatási rendszerekkel, a nyugat-európai oktatási rendszerekkel is van ilyen probléma” - mondta Navracsics Tibor.

Navracsics Tibor a Fiatalok Európában című konferencián tartott előadásában azt mondta: az Európai Bizottság arra ösztönzi a tagállamok oktatási rendszereit, hogy a szakmai jártasság kialakítása mellett bővítsék az állampolgári ismereteket és erősítsék a vállalkozói készségeket. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az élethosszig tartó tanulással a tudást folyamatosan frissíteni kell. Felértékelődnek azok a készségek - a nyitottság, a közösségben alkotás, az új ismeretek elsajátítása, az idegennyelvtudás és a mobilitás -, amelyek lehetővé teszik a tudás folyamatos frissítését - emelte ki.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk