Vállalkozói program külföldről jött fiataloknak
A Szubjektív Érték Alapítvány projektet indít „Mesterségem címere - Program vállalkozó szellemű migránsok részére” néven, azzal a céllal, hogy segítsen a harmadik országbeli bevándorlóknak megvalósítani saját vállalkozási ötletüket, előremozdítva ezzel munkaerő piaci belépésüket és integrációjukat.
Olyan Magyarországon élő tehetséges migráns fiatalok jelentkezését várja a program, akiknek határozott elképzelésük, konkrét ötletük van egy saját vállalkozás elindításához, kötődjön az bármilyen tevékenységhez.
A kiválasztások után a legtehetségesebb 25 jelentkező fejlesztő workshopokon elsajátíthatja azokat a szükséges üzleti alapismereteket és készségeket, amely a munkaerőpiacon a sikeres megjelenés feltétele, ezen felül kialakíthatják a saját tevékenységük arculatát, és elkészíthetik az induló termékeiket.
Az ötlet megszületésétől így egészen a gyakorlati megjelenésig nyújt segítséget a program a bevándorló fiataloknak. Ehhez 100 000 Ft indulótőkét biztosítanak, valamint vásárokon, illetve fesztiválokon kapnak megjelenést, az elkészült mintadarabokkal.
2012. augusztus 17.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk
- Elkészült a tipikus magyar vállalkozó portréja 2 éve
- Már az egyéni vállalkozók is fordulhatnak a VALI-hoz 2 éve
- Vállalkozói programot indítanak 50 év felettieknek 2 éve
- A vállalkozói szemléletet fejlesztő verseny indul középiskolásoknak 3 éve
- Ki kell-e váltanom a vállalkozóit, ha nem fogadom el a szakképzési törvény változtatásait? 4 éve
- Egyszerűsödik több, az állampolgárokat és a vállalkozásokat érintő ügyintézés 4 éve
- NAV: kalkulátor segít az evásoknak új adónemet választani 4 éve
- Bemutatták a kormány kkv-stratégiáját 5 éve
- Megszavazták a 2020-as adócsomagot 5 éve
- Jövőre csökkennek a gyermekes családok és a vállalkozások adóterhei, megszűnik az eva 5 éve
- Kaphatunk-e cafeteriát, ha be vagyunk jelentve a vállalkozásba? 5 éve