11 ezer tanár elbocsátásától tart a PDSZ
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elutasítja a közoktatási törvény tervezett módosítását, mert az egyértelműen a közoktatás központi kiadásainak további csökkentését készíti elő - közölte Kerpen Gábor elnök keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Ez több mint 11 ezer pedagógus állásának megszűnését jelentené a PDSZ számításai alapján - közölte a szakszervezeti vezető. Az érdekvédő a forráskivonás egyik bizonyítékát abban látta, hogy a létszámgazdálkodás már szeptembertől átkerülne az iskolaigazgatóktól az önkormányzatokhoz. Kerpen Gábor aggályosnak nevezte a módosítást nevelési és az intézmények működésének szempontjából is. Mint mondta, az integrációs nevelésre vonatkozó változtatások többletforrás, megfelelő személyi és infrastrukturális feltételek nélkül pont azoknak a gyerekeknek ártanak majd, akiknek segíteni szeretnének.
Bírálta a települési szintű vagy települések közötti foglalkoztatásról szóló elképzelést is, aminek következménye szintén a létszámcsökkentés lehet. Ezt támogatja a szeptembertől életbe lépő kötelező óraszámemelés is a PDSZ szerint.
A szakszervezeti vezető elmondta: eddig közel 40 ezer aláírást gyűjtöttek össze a kötelező óraszámok szeptemberi emelése ellen.
A napközi és tanulószobai foglalkozás egy iskolában történő megoldását szintén finanszírozási okok vezérlik Kerpen Gábor álláspontja szerint, s a változtatás a napközis nevelők számának csökkenésével jár majd.
A szakképzési elemekről szólva nagyon különösnek tartotta annak a lehetőségnek a beépítését a jogszabályba, amely lehetővé tenné, hogy szakképző évfolyam nélkül is működjenek ilyen profilú intézmények. Ez álláspontja szerint rövidtávon az adott intézmények megszűnését eredményezhetik. Nem tartotta elfogadhatónak azt sem, hogy csak azok a szakképzési társulások juthassanak fejlesztési forrásokhoz, ahol legalább 1500 diák tanul, így ugyanis olyan szakmákat oktató intézmények szűnhetnek meg, amelyekre társadalmi igény mutatkozik. Kerpen Gábor azt mondta, idő előtti a rendszer átalakítása, további egyeztetésekre van szükség.
Az oktatási tárca MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a közoktatás intézményrendszerének működtetésében döntő szerepe van a helyi önkormányzatoknak, amelyek felelősek azért, hogy a törvényben meghatározott szolgáltatásokhoz minden gyermek, minden tanuló megfelelő színvonalon hozzájusson. Az ágazati irányítás felelőssége elsősorban abban fogalmazható meg, hogy olyan jogszabályok készüljenek, amelyek lehetőséget biztosítanak a legracionálisabb önkormányzati döntés meghozatalához. A parlamenthez benyújtott törvényjavaslat tartalmaz ilyen megoldásokat, például, amikor lehetővé teszi a feladatellátás kistérségi vagy regionális szintű megszervezését, illetve lehetővé teszi az olyan intézményszervezési megoldások választását, amelyekkel csökkenthető a párhuzamos feladatellátás, a kihasználatlan kapacitások megszüntetése - írta a minisztérium.
A tárca szerint a benyújtott javaslat különválasztja a munkaerő-gazdálkodás felelősségét a munkáltatói jogok gyakorlásának felelősségétől. A munkaerő-gazdálkodás felelőssége eddig is a helyi önkormányzatokat terhelte, hiszen a költségvetési szerveknél létszámgazdálkodás folyik. A tervezet a közalkalmazotti foglalkoztatottság biztonságát növeli, hiszen nem teszi lehetővé a közalkalmazotti jogviszony megszüntetését feladatmegszűnés jogcímén, ha az adott településen van olyan munkahely, ahol az érintett közalkalmazott tovább foglalkoztatható - közölte az OKM.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk
A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk
A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 2 hete
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- Szeptembertől a tanárok és az igazgatók is kapnak értékelést az alapján, hogy milyen munkát végeztek 1 hónapja
- Női oktató kapta idén a Gács-András díjat 1 hónapja
- Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből 1 hónapja
- Jövőre 21 százalékos átlagos pedagógusbér-emeléssel számol a kormány 2 hónapja
- A pedagógusok száma Magyarországon (1990-2023) 2 hónapja
- A tanár is munkavállaló!? 2 hónapja
- Nem veszik vissza az iskolába azokat a tanárokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel 2 hónapja
- Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja 2 hónapja
- Rétvári Bence szerint sok pedagógus visszatérne a pályára a béremelés hatására 3 hónapja