Új gazdasági vezérigazgató-helyettes az Európai Építő Zrt.-nél
Marjai László (54) tölti be ez év márciusától az Európai Építő Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettesi tisztjét.
Az építészmérnöki és mérnök-közgazdász végzettséggel is rendelkező, angolul és németül beszélő szakember mindjárt első diplomája megszerzése után, 1978-ban munkahelyi mérnökként csatlakozott az Európai Építő elődjéhez, a Középületépítő Vállalathoz. Folyamatosan emelkedve a ranglétrán 2002-től portfolióigazgatóként, 2003-tól gazdasági igazgatóként, 2006-tól mostani kinevezéséig vezérigazgatói tanácsadóként dolgozott.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR
A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk
Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek
A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban 1 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 2 hete
- Kötelező képzést ír elő képviselői számára a munkahelyi zaklatások megelőzésére az EP 2 hete
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 4 hete
- Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk? 1 hónapja
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 1 hónapja
- Így alakult a munkanélküliség az EU-ban és az euróövezetben 1 hónapja
- Nyelvvizsga 1 hónapja
- 20 éve az EU-ban: így változtak a magyar nyugdíjak a többi országhoz képest 2 hónapja
- Elfogadta a mesterséges intelligenciáról szóló rendeletet az Európai Parlament 2 hónapja
- Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában? 2 hónapja