kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

A görög fiatalok csaknem fele munkanélküli

Tíz évvel a gazdasági válság után a milleniumi generáció tagjai között a legmagasabb a munkanélküliség.

A BBC-re hivatkozva az origo.huazt írja, hogy az 1980 és 1995 között születettek néznek szembe az egyik legmagasabb, 40 százalékos munkanélküliségi rátával. A lap szerint a képzett, diplomás görögök jó része kénytelen alacsonyabb képzettséget igénylő munkát végezni, már ha egyáltalán talál munkahelyet.

Ráadásul a havi bérminimum is 800 euróról (258 ezer forint) 600 euróra (193 ezer forint) csökkent a válság kezdete óta, miközben minden negyedik fiatal a napi megélhetéssel küszködik. Szakemberek zerint az árnyékgazdaság a teljes szektor harmadát fedi le és zömáben a fiatalok dolgoznak féllegálisan.

Ezért is már több mint 250 ezer diplomás hagyta el az országot. Azok a diplomások, akik korábban szellemi munkát végeztek volna és maradtak, inkább kétkezi munka után néztek.

Görögország augusztusban hivatalosan is kilépett a pénzügyi segélyprogramból, jövőre az ország GDP-je várhatóan 2,32 százalékkal növekszik. Alexis Ciprász miniszterelnök továbbá megígérte, hogy emelni fogja a béreket és csökkenteni az adókat.

origo.hu
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk

Megszavazták a versenytilalmi záradékok betiltását, amik megakadályozzák, hogy a dolgozók a versenytársaknak dolgozzanak

Az Egyesült Államokban 30 millió dolgozó tartozik versenytilalmi megállapodás hatálya alá. Teljes cikk