A helyettes államtitkár szerint nincs friss diplomás munkanélküliség
Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) helyettes felsőoktatásért felelős államtitkára az Eurostat friss jelentésére hivatkozva azt nyilatkozta friss diplomások között gyakorlatilag nincs munkanélküliség - írja az MTI.
Az államtitkár a húzóágazatok közül az informatikát emelte ki, de - mint hozzátette - általában a mérnöki területeken is jó az elhelyezkedési arány. Ezek mellett a jogász, közgazdász végzettséggel is viszonylag hamar el tudnak helyezkedni a fiatalok.
Magyarországon az egyik legjobb befektetés továbbtanulni, végzettséget, diplomát szerezni - hangsúlyozta.
A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy vannak fiatalok, akik különböző okokból külföldön akarnak továbbtanulni, de úgy véli, arányuk csökken.
Köszönhetően többek között annak, hogy több ösztöndíjat vezettek be, illetve terveznek bevezetni a magyar felsőoktatásban - mondta Horváth Zita.
MTI
Magyarországon az egyik legjobb befektetés továbbtanulni, végzettséget, diplomát szerezni - hangsúlyozta.
A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy vannak fiatalok, akik különböző okokból külföldön akarnak továbbtanulni, de úgy véli, arányuk csökken.
Köszönhetően többek között annak, hogy több ösztöndíjat vezettek be, illetve terveznek bevezetni a magyar felsőoktatásban - mondta Horváth Zita.
MTI
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon