"Ember te(H)Rvez..." - Minél kevesebb ráfordítással megoldani az előttünk álló feladatok széles skáláját
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA cég és a munkatárs közös érdeke, hogy az egyéni tulajdonságok összessége mind jobban közelítsen a cég, a szervezet által elvártakhoz. Ez pedig tudatos fejlesztések, képzések révén érhető el nagy hatékonysággal a költség, idő, humán energia - vagyis az erőforrások célirányos felhasználásával.
A valóság az, hogy ezek közül némelyeket születésünk óta hordozunk magunkban, némelyek meglétét vagy hiányát a szülői háznak köszönhetjük, egy részét fejlesztjük, más részét elsorvasztjuk a tanulmányaink, munkánk, életünk során - ahányan vagyunk, annyi féle képpen. Ez által válunk valamennyien egymástól jól megkülönböztethető személyiségekké. A mi szempontunkból a végeredmény: egészen bizonyosan állíthatjuk, hogy egyikünk sem lett pontosan olyan, amilyenre egy adott cég adott pozíciójában éppen szükség van.
A cég és a munkatárs közös érdeke, hogy az egyéni tulajdonságok összessége mind jobban közelítsen a cég, a szervezet által elvártakhoz. Ez pedig tudatos fejlesztések, képzések révén érhető el nagy hatékonysággal (a költség, idő, humán energia - vagyis az erőforrások célirányos felhasználásával).
A Sämling Kft., HR-es gyakorlattal rendelkező nagytapasztalatú szakértők közreműködésével megtartott képzéseivel járul hozzá a vezetők és munkatársak HR szakmaiságának fejlesztéséhez. A képzések összetételét igyekszünk ügyfeleink megfogalmazott és lehetőleg még a számukra is rejtett igényei alapján folyamatosan korszerűsíteni, és az érdeklődési kör teljes vertikumát kiszolgálni. Így született meg a HR tevékenységi kör gyors áttekintését nyújtó "HR start", a gyors áttekintést követően a részletekbe is bepillantást biztosító, és konkrét, a napi munkában hasznosítható dokumentumok megalkotását is célzó "HR lendület" című képzési program; évek óta nagy érdeklődés övezi a hazai megrendezésű, nemzetközi bizonyítvánnyal záródó "Nemzetközi HR menedzsment képzést"; és időről-időre szerepeltetjük a kínálatban az egyes témakörökre fókuszáló 1-2 napos képzéseinket.
Fogékonyak vagyunk pontosított igények alapján konkrét témákkal feltöltött, speciális képzések kidolgozására is - cégünk folyamatosan szervez kihelyezett vállalati képzéseket, amelyek során rugalmasan alkalmazkodunk megrendelőink igényeihez.
Tekintse át az Ön előtt álló feladatokat, mérlegelje, hogy igényel-e valahol segítséget ezekhez. Ha képzési ajánlatunkban talál ezekre orvoslást, ne habozzon, jelentkezzen képzésünkre! Reméljük, hogy Ön is elégedett Ügyfeleink körébe kerül vagy már tartozik!
Sämling Kft.
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?