10 milliárd koronából zöldül a Volvo
A csoport vezetése vállalati összevonásokat is tervez Németországban, ahol 2008-ig 50 millió eurót , csoportszinten a következő két évben összesen 210 milliót akar a cég megtakarítani. Az üzemi eredményt a tavalyi 360 millióról 700 millióra akarják feltornászni 2008-ban. A csoport május elején 91,3 millió eurós adó utáni veszteséget jelentett az első negyedévről, több mint felével kisebbet a tavalyi első negyedévi, 192,8 milliós hiánynál. A TUI tavaly 456,7 millió eurós adózott eredményt ért el, 13,5 százalékkal kisebbet a 2004-es 528,2 milliónál, mindkettő IFRS szerint. Noha a tevékenységek eredménye javult, a nagyobb kamatteher lerontotta a profitot. Az üzemi eredmény 485,7 millió euróra csökkent 531,8 millióról, míg a bevétel 19,62 milliárd euróra nőtt 18,05 milliárdról.
A vállalat azt is bejelentette, hogy hibridtechnológiával foglalkozó kutatóközpontot létesít Svédországban. Ez némileg ellentmond anyacégének, a Fordnak azon bejelentésével, mely szerint a társaság a hibridek helyett inkább az alternatív üzemanyagokra fókuszál. A központban eleinte 20, később 50-100 mérnök dolgozik majd az újfajta rendszerek kifejlesztésén és bevezetésén.
Menedzsment Fórum
Kapcsolódó anyagok:
Ezer Volvo kamiont vesz a Waberers
Megveszi a Nissan teherautó-részlegét a Volvo
A Volvo is Kínába megy
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?