kapubanner for mobile

1400 munkahelyet szüntet meg a General Motors

Rájár a rúd a belga autógyárakra: miután néhány hónapja a Volkswagen bejelentette, hogy slágermodelljének, a Golfnak a gyártását beszünteti brüsszeli üzemében, most kedden a General Motors hozta nyilvánosságra, hogy az Opel Astra új generációjának 2010-től várható összeszerelésében nem szán szerepet a cégcsoport antwerpeni gyárának.

Bár a gyárat nem zárják be, s azt ígérik, hogy oda más modelleket telepítenek (hivatalos döntés egyelőre nincs, de valószínűleg a Chevrolet valamelyik változatáról lehet szó), ez a lépés várhatóan mintegy 1400 munkahely felszámolását jelenti a mostani 4500-ból. Az Astra ugyanis a GM európai "sikerautója", tavaly majdnem félmilliót adtak el belőle a kontinensen. Így azután az új modell összeszerelő üzemeinek kiválasztása komoly anyagi tétet jelentett: a munkahelyek megőrzését, s emellett jelentős beruházásokat.

Az Astrát jelenleg a GM antwerpeni, bochumi (Németország) és Ellesmere Port-i (Anglia) gyáraiban készítik, míg az új változat e két utóbbi helyszín mellett a svédországi Trollhattan és a lengyelországi Gliwice gyártósorairól gördül majd le.

Belgiumban tavaly év végén hatalmas felháborodás fogadta a Volkswagen döntését. A szakszervezetek által meghirdetett sztrájk, valamint a politikusok közbeavatkozása nyomán (a belga kormány adókönnyítések ígéretével próbálta a németeket döntésük megváltoztatására bírni) annyit sikerült elérni, hogy a brüsszeli gyár a Golf helyett megkapta az Audi egyik modelljét, s így az akkori 5300-ból mintegy háromezer ember megőrizheti munkahelyét.

Az alapvető probléma azonban az, hogy a magas költségek miatt Nyugat-Európa az autógyártásban (is) nehezen tartja a versenyt a világ más részeivel. A belga sajtó már a Volkswagen bejelentése nyomán megkongatta a vészharangot: ha minden így megy tovább, az országban tíz éven belül megszűnik az autógyártás.


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek